Nincsen csillag
Nincsen csillag, mind lehullott a földre.
Nincs szeretőm, mert elhagyott örökre.
Sűrű eső, záporeső hull a magas egekbűl,
Boldogtalan csak én vagyok egyedül.
Véletlenül feltekintek az égre:
Nincsen csillag, mind lehullott a földre!
Két délelőtt, két délután bejárhatnám az eget:
Úgy tudnám meg, hogy a rózsám nem szeret.
Elmegyek én már e tájról messzire.
Hűtlen rózsám, Isten veled örökre!
Jobb is lesz majd, jobb is lesz majd ott a hideg hant alatt,
Ott legalább nem érzek több fájdalmat..
Oda van a virágos nyár
Oda van a virágos nyár, minden levél sárga.
Jajgatva sír a szellő is, mintha neki fájna.
Fel-felzokog, úgy kesereg ott kinn az avarban,
Mint mikor az én rózsámnak,
szerelmetes violámnak, Elvesztét sirattam.
Szellő, szellő, síró szellő, fáj, a szívem, lelkem,
Beteg vagyok, meg is halok, sirassál el engem.
Vidd magaddal a szívemet e világon végig,
Mutogasd meg mindenkinek,
milyenek a vérző szívek,mikor összetépik.
Rózsabokor a domboldalon
Rózsabokor a domboldalon,
Borulj a vállamra angyalom,
Súgjad a fülembe, hogy szeretsz,
Hej, milyen jól esik nékem ez.
Lenn a Dunában a nap képe,
Reszket a folyó örömébe',
Ringatja a napot csendesen,
Éppúgy, mint én téged kedvesem.
Mit nem fognak rám a gonoszok,
Hogy én istentagadó vagyok!
Hej, pedig most is imádkozom...
Szíved dobogását hallgatom.
Sose lettem volna
Sose lettem volna az, amivé lettem!
Megbűnhődtem, hogy egyszer a szívem után mentem.
Szívem után mentem, nem hallgattam másra!
Elvette az eszemet egy asszony kacagása!
Elhagyott az asszony, szívem összetépte!
Hogyha bűn a szerelem, én megszenvedtem érte...
Mégis büszke voltam, vissza sose hívtam!
De lelkemben azt az asszonyt százszor visszasírtam!
Születésed ünnepnapján
Születésed ünnepnapján száz virágból küldök csokrot néked,
Édes hangú muzsikával, a nótáddal köszöntelek téged.
Ami szép van a világon, mindazokat szívemből kívánom,
Sose érjen téged bánat, tövist ne láss, csak rózsákat!
Örök legyen a szerelmünk, napsugaram, édes boldogságom.
Most még tavasz napja ragyog, a virágok szirmaikat bontják,
Majd, ha eljő az ősz, a tél, megsárgulva mind a földre szórják.
/:Tűnő, múló minden, minden, szeressük hát szép kedvesem egymást.
Ne szálljanak el az álmok, ne érjenek csalódások!
Mindig együtt ünnepeljük a te drága születésed napját.:/
Tele van a csipkebokor virággal
Tele van a csipkebokor virággal,
Tele van a szívem szomorúsággal.
Mire az a csipkebokor elszárad,
Meghalok én,édes rózsám utánad.
Házunk előtt folyik el a Berettyó,
Abban fürdik három fekete holló.
Három fekete hollónak hat szárnya,
Nem leszek én senki megunt babája.
Kalapomnál párosával a rózsa,
Mint szép lányok mosolyognak le róla.
Hej, ha velük, velük is azt tehetném,
Feleségül párosával vehetném.
Párjával ül a madár a fatetőn,
Volt már nékem sok csapodár szeretőm.
Volt szeretőm, de mihaszna szerettem,
Feleségül egyet el nem vehettem.
Ütött-kopott öreg csárda
Ütött-kopott öreg csárda, jaj, de árva,
Ajtaja is, ablaka is nyitva, tárva.
Födelét a kóbor szelek hordógatják széjjel...
Csak a kémény viaskodik éjszakánként még tolvaj széllel.
Öreg csárda, hova lettek a betyárok,
A sok pandúr, aki féltve lesett rájok?
Hová tűnt el a csaplárné kökényszemű lánya,
Ki a betyárt minden este tüzes borral, forró csókkal várta.
Ütött-kopott öreg csárda, ne szólj róla,
Az útszélen roskadozik egy bitófa.
Bitó mellett két bedőlt sír, nincsen keresztfája,
Ott pihen a futó betyár, s a bánattól elhervadt babája.
Tejben fürdik az én rózsám
Tejben fürdik az én rózsám, ha felkel
Törülközik tearózsa levéllel
Fényesebb is az orcája a hónál
Pirosabb is a hasadó hajnalnál
Jaj, de félek mikor zúgó szél támad
Te zúgó szél meg ne fújd a rózsámat
Süss le rá Nap, Isten szeme ahol van
Állj meg madár feje fölött dalolva
Van egy szőke asszony
Van egy szőke asszony, fehér, mint a rózsa.
Annak az asszonynak halálos a csókja.
Miatta nem alszok, züllök minden éjjel,
Mert a boldogságát kegyetlen szeszéllyel én tapostam széjjel.
Bűneimért tudom, könnyel kell fizetni.
Fizettem, de boldog mégsem tudok lenni.
/:Nem tudok így élni, megbűnhődtem érte,
Édes szőke asszony, térden állva kérem, bocsásson meg nékem!:/
Valakit szeretek, valakit imádok
Valakit szeretek, valakit imádok
Valakit keresek, valakire várok
Keresem a boldogságom, keresem a párom
Sehol nem találom
Valamikor egyszer, nem is olyan régen
Nékem is volt csillag odafent az égen
Elhervadt az akácvirág, elhervadok én is
De szeretlek mégis
Fáj a szívem, lelkem, elkerül az álom,
Akit én kerestem, nem jött el a párom.
Keresem a régi álmom széles e világon,
Sehol se találom.
Gyere el még egyszer egyetlenegy szóra,
Szálljon rám még egyszer az a boldog óra.
Mindhiába hívom, várom, keresem a párom,
Sehol se találom.
Valamikor úgy szerettél
Valamikor úgy szerettél, ablakodba gyertyát tettél estére.
Gyertyád fénye csillag volt a sötétbe'.
De hiába járok most a pusztába',
Ablakod se fénylik messze, kis kapud is minden este bezárva.
Jegenyék közt járok búsan, jegenyék közt visz az utam hazáig.
Őszi ködben a két szemem átázik.
Úgy susog itt minden levél a szélbe',
Mintha mind egy könnyes szemről, sirató nagy szerelemről beszélne.
Aki nékem mindenem volt
Aki nékem mindenem volt, sose legyen senkije,
S amitől a legtöbbet vár, ott ne vigye semmire.
A szívében gyűljön össze a sok rossz, mit rám hozott.
Aki nekem mindenem volt, százszor legyen átkozott.
Százszor legyen átkozott.
Aki nékem mindenem volt, egyszer tudjon hinni még.
Koldus legyen a hitével s rabolják meg a szívét.
S amikor már szíve felé egy új szív se intene,
Kárhoztassa az Isten, hogy én legyek a mindene,
Én legyek a mindene.
Álmodó Tisza-part
Virít már a szarkaláb odahaza régen,
Ezer tücsök muzsikál most is künn a réten.
Oda járt ki a babám, mosolygott a szeme rám,
Istenem, de szép volt, Istenem, de rég volt!...
Álmodó Tisza-part, szívem-lelkem oda hajt!
Legelésző nyáj, délibábos táj, árva szívem csak utánad fáj,
fáj, fáj, fáj...
Nádfedél, faluvég, eljutok-e haza még?
Vár otthon reám az édesanyám, vissza vár a szép magyar hazám.
Hajladozó búzaföld, vadvirágos árok,
Bánatomat altatom, ha így haza járok.
Csilingelő estharang, összebúvó vadgalamb,
Istenem, de szép volt... Istenem, de rég volt!...
Álmodó Tisza-part, szívem-lelkem oda hajt!
Legelésző nyáj, délibábos táj, árva szívem csak utánad fáj, fáj, fáj, fáj...
Nádfedél, faluvég, eljutok-e haza még?
Vár otthon reám az édesanyám, vissza vár a szép magyar hazám.
Árnyékos kis utcátokban
Árnyékos kis utcátokban nyílnak az akácok,
Estefelé alkonyatkor most egyedül járok.
Hallgatom, hogy mit beszélnek, mit susognak rólam,
Pedig egykor nem is régen, boldogságunk idejében,
Csak arról a bólintgató akácról daloltam.
Valamikor ez az utca volt a boldogságom,
Valamikor itt szövődött annyi édes álom.
/:Ez az utca lett a poklom, minden bűnöm, vétkem,
Csak átkozva nézek rátok, illatozó vén akácok,
Ha az utam erre vezet álomtalan éjjen.:/
Csodaváró sose voltam
Csodaváró sose voltam,babonát nem hittem,
Azt gondoltam,elélek én ilyen józan hitben.
De,hogy téged elém hozott egy napon a végzet,
Ez a hitem egy perc alatt szinte semmivé lett.
Megláttam a legszebb csodát a te két szemedben,
Meg is babonáztál engem úgy,hogy rabod lettem.
/:De nem bánom,hogy így történt,nincs már bennem kétség,
Lesznek csodák,ameddig lesz babonázó szépség.:/
Egy csillag sem ragyog fenn az égen
Egy csillag sem ragyog fenn az égen,
Ha nem szeretsz mért nem mondtad régen?
Nem borulna az egész világ én előttem gyászba,
S olyan mélyen,olyan nagyon a szívem sem fájna.
Jaj annak,jaj aki szívből szeret,
Én istenem vedd ki a szívemet.
Vedd ki,tépd ki a szívemet s tégy egy követ oda.
Hogy ne fájjon,ne sajogjon,ne szeressen soha.
Egy körúti palotában
Egy körúti palotában fényes minden ablak,
Egy körúti palotában hej, de vígan vannak.
Virágdíszes autók, hintók hosszú sorban állnak.
Máma volt az esküvője egy szép virágszálnak.
/:Halvány arcú fehér rózsa, fehér rózsa!
Emlékszel-e az utolsó búcsúszóra, búcsúszóra?
Ugye mindent elfeledtél, ugye mégis másé lettél,
Halvány arcú fehér rózsa, fehér rózsa.:/
A körúti palotában én is sokat jártam.
Rózsabimbó fakadását epekedve vártam.
Azt hittem, hogy nékem adják, mégis másnak adták.
Hitegettek,/a/ szegénységem mégis kikacagták.
/:Halvány arcú fehér rózsa, fehér rózsa!
Emlékszel-e az utolsó búcsúszóra, búcsúszóra?
Ugye mindent elfeledtél, ugye mégis másé lettél,
Halvány arcú fehér rózsa, fehér rózsa.
Elnézem a naplementét
Elnézem a naplementét a Balaton partján,
Mikor ezüst hidat épít lent a füzes alján.
Ilyenkor az emlékeim újra visszatérnek,
Csókos vágyak,szép szerelmek,boldog ifjú évek.
Hallgatom az esti szellőt a Balaton partján...
Gyógyítgatja a lelkemet simogató hangján.
/:Nem tudja,hogy elbúcsúzni idejárok csendben..
Naplementét érzek én is belül a szívemben.:/
Fut egy patak a Tiszába
Fut egy patak a Tiszába,
Belenézek a sodrába...
Patak vizét a Tisza mind felissza,
Azt mondják, hogy a babám nem jön vissza.
Leheverek a subámra,
Úgy gondolok a rózsámra.
/:Messze folyik a Tisza, nagyon messze,
Messze jutna, az aki beleveszne...:/
Gyere velem az erdőbe
Gyere velem az erdőbe kék ibolyát szedni,
Oda, hol a rigó fészkel, nem is olyan messzi,
Ott a csöndes lombsuttogás, rigófütty elmondja,
Hogy a te két szép szemednek,
szerelmednek vagyok a bolondja.
Mikor onnan visszatérünk, megrakva virággal,
Tudom, érzem, nem cserélünk az egész világgal.
Mert ott, ahol senki se lát, csak az a jó Isten:
Megsúgod, hogy te is szeretsz,
s enyém leszel édes, drága kincsem.
Gyalogutak, dűlőutak
Gyalogutak, dűlőutak messze visznek a határba,
Ahol a sok dalos madár szerelmesen párját várja.
Ott, ahol a rét virága hajnalonként szirmát bontja,
Madárének, virágillat szíveinket egybefonja.
Zeng az erdő, zöld a mező, virág nyílik, ahol járunk.
Szerelemmel, boldogsággal, igaz útra rátalálunk.
/:Jöhet ború, jöhet vihar, sodorhatnak hideg szelek,
Akármerre visz a sorsom, a szívem csak téged szeret.:/
Felhőtlen csillagtalan esten
Felhőtlen csillagtalan esten,
Meg állok az ablakodnál kedvesem.
Felnézek rá addig, amíg
könnybe lábad a szemem, a két szemem
Aztán szépen odább megyek, szomorúan
egykedvűen, csendesen.
Hogy el csitult az a hangos fájdalom,
Amióta nem láttalak angyalom.
Panasz sincs már a lelkemben,
Csak úgy titkon néha-néha könnyezem,
Meg tanultam odább menni,
Egykedvűen, szomorúan, csöndese.
Hazudik a muzsikaszó
Megesküszöm az Istenre, nem igaz, hogy láttalak,
Nem igaz, hogy csókos ajkakkal olyan sokszor vártalak!
Nem igaz a könny s a bánat, melyben érted élek,
Hazudik a muzsikaszó, bolondság az élet.
De majd egyszer téli estén, valamikor sokára,
Felzokog a te lelked is a cigány muzsikára.
Elkoptatott régi nótát húz a cigány néked,
Akkor szakad meg a szívem, szegény szívem érted!
HULL A LEVÉL A VIRÁGRÓL...
Hull a levél a virágról,
Elválok én a babámtól.
Isten hozzád, édes,Isten hozzád, kedves
Galambocskám!
Sárgul a hold az ég alján,
Mind a kettőnk oly halovány.
Isten hozzád, édes,Isten hozzád, kedves
Galambocskám!
Harmat hull a száraz ágra,
Könnyek hullanak orcánkra.
Isten hozzád, édes,Isten hozzád, kedves
Galambocskám!
Lesz még virág a rózsafán,
Egymást még mi is látjuk tán.
Isten hozzád, édes, Isten hozzád, kedves
Galambocskám!
Írt a babám
Írt a babám tegnapelőtt egy szerelmes levelet.
Azt írta,hogy menjek haza,szabadságra,ha lehet.
/:Mennék én,de a hadnagyúr nem ereszt,
Most töltöm ki érted babám az egyest.
Holnapután,váltás után megyek haza egyenest.:/
Őrmester úr adja ki a civil ruhám,egyebem,
Állítsa ki két év után szabadságos levelem.
/:Nem kell már a menázsi sem én nékem,
Lesz majd annál,sokkal különb ebédem.
Vár a babám,csókkal reám odahaza Perényben.:/
Kint lakom én Kis perjésen
Kint lakom én Kis perjésen
A pusztai karámba
Éjjel-nappal mást sem teszek
Gondolok a babámra
Hogyha minden sóhajtásom
Galambszárnyon kísérne
Galambok közt mehetnék a vasárnapi misére
A Perjés-i széles pusztát
Csak a mennyég köríti
Künn a pusztán a szűz gulyát
Bojtárgyerek téríti
A vihar is nekifekszik,
Hogy a lovát beérje
Fulladozva kap nyakán, a leng lobogó sörénybe.
Nem megyek én a templomba
Tisztelendő fő atyám
Mert akit én úgy szeretek
Az az enyém nem lesz már
Oda minden sóhajtásom
Elhagyott a kedvesem
Azóta nincs imádságom
Sem papom, sem Istenem.
Keresek egy csendes zugot
Keresek egy csendes zugot, rejtett zugot, ahol nem lát senki,
Ott szeretnék sok-sok fájó, sok szomorú dolgot elfeledni.
/:Ott szeretném elmondani halkan síró muzsikaszó mellett:
Volt egyszer egy boldogtalan, boldogtalan szegény ember,
Ki a földön senkinek sem kellett.:/
Keresek egy nyíló rózsát a borongós őszi napsütésben,
Keresek egy fán egy nevet, amit egyszer titkon belevéstem.
/:Ott szeretném elmondani sárgult levél zizegése mellett:
Volt egyszer egy boldogtalan, boldogtalan szegény ember,
Ki a földön senkinek sem kellett.:/
Keserű a borostyánfa levele
Keserű a borostyánfa levele.
Még keserűbb az én rózsám szerelme.
El felejtenék minden bút és bánatot.
Hej csak azt nem, hogy a rózsám elhagyott.
Dér csillog a borostyánfa levelén.
Mind azt kérdi ki babája vagyok én.
/:Nem mondom meg senki ember fiának.
Csak annak a jó Istennek magának.:/
Ketten vagytok a szívemben
Ketten vagytok a szívemben:te meg a búbánat.
Gyere vissza, így egyedül meghalok utánad.
Nincs már büszkeségem, nem tudok csak sírni-ríni,
Szeretnélek rimánkodva újra visszahívni.
Ha visszajössz, a szívemre borulj ide szótlan,
Ami ott él a lekedben, mondjad el egy csókban.
/:Elfelejtek sírni, újra éled szívem, lelkem,
Gyere vissza, gyere vissza egyetlen szerelmem.:/
Körül csillagos az ég
Körül csillagos az ég, majd eszedbe jutok még,
De már akkor késő lesz,
/:De már akkor késő lesz, mert a szívem másé lesz.:/
Sűrű erdőbe jártam, csillaghullást is láttam,
Lehullott a csillagom.
/:Lehullott a csillagom, elhagyott a galambom.:/
Leszállt a csendes éj
Leszállt a csendes éj, alszik a város, aludj hát te is, fiam.
Feletted százszorszép pillangó szálldos, feléd száz tündér suhan.
Búcsúzóul most a karod kitárod, úgy suttogsz jó éjszakát.
Amíg a tündérek országát járod,apád majd vigyáz reád.
Te vagy az életem minden reménye, te vagy az élet nekem.
Add hát a kis kezed apád kezébe, s álmodjál, szép gyermekem.
Álmodban hallgass majd tündérmeséket, hallgasd a szivem szavát,
Szeress úgy engemet,mint ahogy én téged, kis fiam jó éjszakát!
Ha majd az utadon virágok nyílnak,
Akkor is törődj velem.
Én mindig szeretlek, várok rád, hívlak,
Gondolj rám, szép gyermekem.
Mikor majd utamnak végére értem,
Mondd ki a búcsú szavát.
Köszönj el apádtól, mint egykor régen,
Pihenj meg, jó éjszakát.
Megugrattak Hortobágyon
Megugrattak Hortobágyon a karámból egy csikót
Ellopták a szeretőmet, azt se tudom, hogy ki volt
Én Istenem a csikómat, szeretőmet ellopták
De a búmat, bánatomat mindörökre itt hagyták
Megugrattak Hortobágyon a karámból egy csikót
Kanyarítok még magamnak valahonnan egy csikót
Lehet szebb is, lehet jobb is, mint amilyen eddig volt
Hogyha azon hét vármegyét, hét országot bejárom
Szebb szeretőt, hűbb szeretőt magamnak nem találok
Megugrattak Hortobágyon a karámból egy csikót
Sűrű felhő könnye hull a Hortobágyi pusztára,
Megtaláltam a csíkom a Dorozsmai vásárba,
A szeretőm is megleltem, más ölelte karjába
úgy vittek el megkötözve vármegye házára,
sűrű felhő könnye hull a Hortobágyi pusztára.
Mandulafa, mandulafa
Mandulafa, mandulafa, de kevés a virág rajta.
Sárgul, hervad a levele, hervadozom én is vele,
Hervadozom, hervadozom én is véle.
Kiszáradt a mandulafám, vágasd ki hát csalfa babám!
Szép simára gyalultasd meg, koporsómnak csináltasd meg,
Koporsómnak, koporsómnak csináltasd meg.
Mint galamb a tiszta búzát
Mint galamb a tiszta búzát, úgy szeretlek téged.
Sem aranyért sem gyémántért, sem az egész nagy világért
el nem cserélnélek.
Csillogóbb a hajad szála, mint a napnak száz sugára,
de mit ér ez nékem
A szívedet másnak adtad, csak messziről csodálhatlak,
mint egy fényes csillagot az égen.
Amióta másé lettél, csak álmaimban látlak.
Álmaimban felkereslek, úgy suttogom hogy szeretlek
s karjaimba zárlak.
Úgy ölellek, úgy csókollak, mintha tudnám jön a holnap,
hogy elvigyen tőlem.
Hazudik az édes álom, nem lesz nékem boldogságom,
csak odalent, odalent a földben
Mikor eszembe jutsz
Mikor eszembe jutsz,mintha tavasz volna,
Az orgonabokor,mintha rám hajolna.
Ringós ága bogán koszorús füzérrel,lila bokrétával...
Mikor eszembe jutsz,tele van a lelkem
Tavasz melegével,mámoros illatú orgonavirággal.
Mikor eszembe jutsz,mintha felhő járna,
Fekete borulás május éjszakába.
/:Frissen hantolt sírra,orgona hull,lassú csöndes hervadással.
Mikor eszembe jutsz,tele van a lelkem
Koszorú illatú,színtelen,vértelen orgonavirággal.:/
Nótás kedvű volt az apám
Nótás kedvű volt az apám,
Átmulatott sok éjszakát.
Nem sajnálta rá a napot,
Kettőt-hármat összetoldott.
De még azt is megduplázta,
Ha az anyám megdorgálta,
Ha a cigány rosszul játszott,
A hegedűbe belevágott.
Nótás kedvű édesapám,
Réges-régen nem dalol már:
A szívemet bánat rágja,
Egy-egy kedves nótájára.
Az lett a sok nóta vége,
Kint nyugszik a temetőbe',
Dalos ajkú kis madárka,
Szállj az apám fejfájára!
Visszajött a kis madárka,
Friss virággal a szájában.
Azt dalolta, azt mesélte,
Apám sírhalmáról tépte.
/:Odalent a magyar nóta,
Virágot hajt évek óta,
Mindig friss nő a nyomába,
Ha felcsendül a nótája.:/
Nyíló búzavirág
Nyíló búzavirág volt a szemed kékje
Úgy tekintettem rá mint a kéklő égre.
Hajad búzatenger, piros pipacsvirág, olyan volt az ajkad
De azt a szőkeséget, azt szerettem mégis legjobban terajtad.
Miért is tud minden egyszerre elmúlni
Miért kezd ősszel a virág szirma hullni.
/:Csak hajad lett fehér, szemed kékje régi, piros is az ajkad
Ezt a fehérséget, most ezt szeretem mégis legjobban terajtad.:/
Ne szidjatok soha engem
Ne szidjatok soha engem, még a szidást sem érdemlem,
nem tudok más lenni,
Mert akinek a szíve fáj, s hajnalban is mulatni jár,
nem lesz abból semmi.
Szeretem a cigányzenét, az italból sosem elég,
Rohanok a végső sötét, elmúlás elébe,
Éjszakáról éjszakára, elhúzatom a csárdában, vége van már vége.
Akkor sirassatok engem, ha majd egyszer a szívemben,
elfogytak a nóták,
Szomorú lesz oly kietlen, mint egy sivár őszi kertben, a hervadó rózsák.
/:Hadd menjek én feledőbe, vigyetek a temetőbe,
Véssétek egy szürke kőbe, ezt a csekély pár szót,
Volt egyszer egy életvidám, dalos ajkú nótás leány, kár volt érte kár volt:/
Némuljon el a hegedű
Némuljon el a hegedű, madár se daloljon!
Boruljon be az égbolt is, csillag se ragyogjon!
Boruljon el, merüljön el búbánatba minden e világon:
Beteg az én kis galambom,
Oda van a boldogságom, drága gyöngyvirágom.
Szellő, szellő, gyenge szellő! súgd meg a madárnak,
Susogd el a patak partján minden kis virágnak,
Mondd el minden, súgd el minden falevélnek a szomorúságom:
Beteg az én kis galambom,
Oda van a boldogságom, drága gyöngyvirágom.
El megyek a tenger szélre
El megyek a tenger szélre,
Leszállok a fenekére.
Gyöngyöt fűzök zsinórra,szalagra,
Jó lesz rózsám hófehér nyakadba.
Megkérem a sas madarat,
Hozzon forró napsugarat.
Szép szivárvány jó lesz pántlikának,
A hajába ennek a kis lánynak.
Egy-két virág mi a rétre?
Egy-két csillag mi az égre?
Több ékesség nem fér a rózsámra,
Nem szorulnék gyöngyre,szivárványra
Imádság már az is
Imádság már az is, ha szemedbe nézek,
Könyörögve kérdem:mért lettél a végzet?
Mért hideg a szíved, forró nyári este?
Mért bolyong a lelkem, lelkedet keresve?
Könnyeim utánad miért is peregnek?
Ilyen bánatosan, ilyen halálosan miért is szeretlek?
Siratlak az ősszel, temetlek a nyárral,
Elbúcsúzom tőled hervadó virággal.
/:Hogyha kikísérlek zokogva a sírig,
Hulló könnyeimtől piros rózsa nyílik.
Keresztfádra vésem drága kicsi szentem:
Csak én szerettelek, de te soha, soha nem szerettél engem.:/
Elrabolta galambomat
Elrabolta galambomat a Balaton tőlem,
Éjjel-nappal siratgatom, jaj mi lett belőlem.
Kérdezgetem a haboktól,merre fekszik, hol van?
Egy se tudja, csak azt mondja,
Csak azt mondja lenn a Balatonban.
Játszik a szél a Balaton homokos partjával.
Körös-körül beültettem szomorúfűzfával.
Körös-körül ráhajlik mind, ráborul a tóra,
Mintha, mintha valamennyi,
Valamennyi egy-egy fejfa volna.
Egykrajcáros levélpapír
Egykrajcáros levélpapír reszkető betűkkel teleírva,
Akáclombos kis falumból, aki küldte könnyes szemmel írta.
Eljutott már mihozzánk is az új nótád édes fiam, lelkem.
Így dalolják:piros pünkösd napján fognak eltemetni engem.
Arany szegett levélpapír lila tintás gyöngybetűkkel írva.
Aki küldte pezsgő mellett, nótaszónál, kacagás közt írta.
/:Húzatjuk az új nótáját, hogy is tud ily bánatosat írni?
Tudja-e, hogy piros pünkösd napján fognak esküvőre vinni.:/
Fütyül a szél
Fütyül a szél az idő már őszre jár.
Szebb hazába száll vigadni a madár.
Én is mennék, de mi haszna van velem?
Akár hová, eljön a bú, eljön a bú s szerelem.
Széthullott az árvalányhaj, elveszett.
Bánatfelhők borítják be az eget.
Nagy sírásuk meglátszik az ugaron.
Én is széthullt boldogságom, boldogságom siratom.
Gyógyítgatom a lelkemet
Gyógyítgatom a lelkemet az alföldi napsütötte rónán
keresem a vigasztalást, mert elhagyott a szeretőm csalfán
elmerengek kint a réten, elnézem a csalfa délibábot
elfelejtem körülöttem ezt az egész kétszínű világot!
Naplemente van a pusztán, piros lángba borul az ég alja
ezüst színű bárányfelhők szellők szárnyán utazgatnak rajta
elviszik a sóhajtásom, árva szívem minden imádságát,
elvisznek egy üzenetet fájó lelkem ezernyi áldását!
Ha az Isten nem egymásnak teremtett
Ha az Isten nem egymásnak teremtett,
Miért is adott a szívünkbe szerelmet?
Jobb lett volna messze, távol,
Hírt se hallani egymásról,
Mert én téged oly igazán szeretlek.
Csendes éjjel ezer csillag az égen,
De az enyém lehullott onnan régen.
Fáj a szívem, majd megszakad,
Megmondanám, de nem szabad,
Volt nekem egy szép szeretőm, virágom.
Csendes estén, ha elfog a búbánat,
Szívszakadva húzatom a nótádat.
Így búsulok szép csendesen
És elsírom keservesen, (hogy)
Volt nekem egy szép szeretőm, virágom.
Ha az Isten nem egymásnak teremtett
Ha az Isten nem egymásnak teremtett,
Miért is adott a szívünkbe szerelmet?
Jobb lett volna messze, távol,
Hírt se hallani egymásról,
Mert én téged oly igazán szeretlek.
Csendes éjjel ezer csillag az égen,
De az enyém lehullott onnan régen.
Fáj a szívem, majd megszakad,
Megmondanám, de nem szabad,
Volt nekem egy szép szeretőm, virágom.
Csendes estén, ha elfog a búbánat,
Szívszakadva húzatom a nótádat.
Így búsulok szép csendesen
És elsírom keservesen, (hogy)
Volt nekem egy szép szeretőm, virágom.
Én nálam egy boldog óra
Én nálam egy boldog óra nagyon ritka vendég,
Mintha minden földi jóból kitagadott lennék.
Életemben nem volt egy szép, boldog percem...
Mert a legszebb virágokat mindig másnak szedtem.
Én másét nem kívántam, másét sose kértem.
A rózsákból mindig csak a tövis jutott nékem.
/:A boldogság útján sose tudtam menni,
Énnekem az életben még nem sikerült semmi...:/
Vallomásra küldöm
Vallomásra küldöm a szívemet néked,
Hangtalan szavakkal mesél szép meséket.
Lehunyt két szemedre én hozok majd álmot,
Olyan szépet, amit még senki se látott,
Visszahozom néked, ami egyszer elment,
Jégvirágos estén bódult tavasz reggelt.
Vallomásra küldöm, ami szép és jó van,
Orgonavirágban, halk muzsikaszóban.
Néked adok mindent, ami szép van bennem,
Kezed bársonyára rácsókolom lelkem,
S hogyha szavad nincsen, akkor is megérted,
Van az úgy, hogy néha a szívek beszélnek.
Édesanyám Te jó asszony
Édesanyám Te jó asszony,
Írd meg nékem, fáj-e még a szíved
Amióta én eljöttem, ki van veled, ki vigasztal téged?
Írj meg minden: bút s örömet
Vigasztald meg szívemet úgy, mint régen
Úgy, mint réges-régen.
Édesanyám Te jó asszony,
Őrangyalnak rendelt Isten téged
Tőled kaptam azt az édes, jó anyai, értem égő szíved.
Éjjel-nappal rám vigyáztál
Mindig jóra tanítottál, áldjon, meg az Isten
Áldjon meg az Isten.
Édesanyám Te jó asszony,
Ha majd megjössz itt is, maradsz, nálam
Édes otthont nyújt majd néked a kis kertes vadvirágos házam
Mindig lesem gondolatod
S te fiadat csókolgatod, úgy, mint réges-régen
Úgy, mint réges-régen
Nem tudom, hogy szeretem-e
Nem tudom, hogy szeretem-e csak valamit érzek
valamit a szívem körül, ha szemébe nézek,
megremeg a lelkem tőle, jaj, de nagyon sápadt lesz, az arcom
úgy érzem, ha mást szeretne, meg kellene halnom!
Akármit is tehet, velem gyenge vagyok, gyáva
lesz-e még a szerelmünknek hajnal hasadása?
Bárhol vagyok lépten-nyomon, éjjel-nappal mindig csak őt látom,
nem tudom, hogy szeretem-e mégis hozzá vágyom!
Domboldalon áll egy öreg nyárfa
Domboldalon áll egy öreg nyárfa,
Nyárfa alatt édesanyám háza.
Édesanyám fehér fejkendőbe,
Cipót dagaszt fűzfa tekenőbe.
Édesanyám, de messzire mentem,
Gyürkés fehér cipót, de rég ettem.
A búzába, de rég vágtam rendet,
Azt se tudom, látom-e még kendet
Messze falu, kicsi templom
Messze falu, kicsi templom, kéklő mennybolt, arany selymű róna.
A lelkemben mindig látlak, a szívembe, mint ha harang szólna.
Áldott hajlék, kerekasztal, szőttes abrosz, rózsacsokor rajta.
Valaki a néma csöndben, deres fejét imakönyvre hajtja.
Lassan lépek, zajt ne verjek, zümmögő légy se rebbenjen tőlem.
Édesanyám, halott anyám, letérdelek imádkozni jöttem.
/:Dolgos kezed nyújtsd ki felém, simogass meg úgy, mint réges-régen.
S én elhiszem, hogy csak játék, múló tréfa minden szenvedésem.:/
Kiballagok a vasúthoz
Kiballagok a vasúthoz találkozni véled,
Viszek kéklő nefelejcset, gyöngyvirágot néked.
Jól tudom, hogy elvárhatlak örökkön-örökké,
Az a vonat nem érkezik soha-soha többé.
Elballagok a vasútról, nincs ott mit keresnem...
Meg értettem: nem szabadna ily nagyon szeretnem!
/:De a szegény, megvert szívem mégis kitart végig:
Künn marad a legutolsó vonatérkezésig.:/
Én magával nem lehetek boldog
Én magával nem lehetek boldog,
Ne is várjon holnap este rám!
Semmi nem lett abból, amit mondott,
Száz csalódást hozott ez a nyár.
Tegyünk hát a szerelmünkre pontot,
Mert a szíve hideg, mint a jég!
Én magával nem lehetek boldog,
Isten Önnel, áldja meg az ég!
Elmúltak a szép tavaszi esték
Elmúltak a csókos éjszakák
Én még mindig gondolok, magára
Most is látom szép barna haját
Most is látom, két szemét ragyogni
Mikor kezét nyújtja én felém
Most is hallom gúnyosan kacagni
Mint mikor a szívem tépte szét
Maga is csak olyan, mint a többi,
Maga is hazudta, hogy szeret.
Fog még maga énutánam sírni,
De már akkor késő, elmegyek!
Tudja meg, hogy mást szeretek én is,
Tudja meg, hogy másé a szívem!
De ha egyszer vissza talál jönni,
Fölgyullad a régi szerelem.
Láttál-e már szirmát bontó piros rózsát?
Láttál-e már szirmát bontó piros rózsát?
Láttad-e már nyíló virág hervadását?
/:Életünkben a szerelem nyíló rózsa.
Elhervad az, ha nem vár egy boldog óra.:/
Láttál-e már hajnali fényt az ég alján?
Láttad-e már két orcámat, mikor halvány?
/:Hajnali fény mosolyt derít a világra.
Ha te szeretsz, sosem leszek többé árva.:/
Lehullott egy rózsa fájó búcsúzóra
Lehullott egy rózsa fájó búcsúzóra
rajta még a tovatűnő nyárnak búcsúcsókja
elszálltak az évek, hajam is fehér lett
de lelkemben őrzök még egy boldog szép emléket
életemnek legszebb álma, lelkem édes titkos vágya
valóság lett azon az egy éjen
akkor súgtad halkan, ölelő karomban:
úgy érzed, hogy boldog leszel, nagyon boldog vélem
Dér lepte a fákat, hűvös szelek járnak
de szívünkben ma is égnek mind a régi vágyak
tavasz van a télben, mindkettőnk szívében
akár csak egy tündérekről szóló szép mesében
százszor éljük ma is újra, százszor mondjuk ma is súgva
nem feledve azt a boldog éjet ölelő karodban, szívedre borulva
úgy érzem, hogy én is nagyon boldog lettem véled!
Kisasszony napjára elmennek a fecskék
Kisasszony napjára elmennek a fecskék,
A mi szerelmünk már csak egy fájó emlék.
Csak egy fájó emlék, csak egy könnyes álom...
Nem is volt jó más egyébre, csak hogy mindig fájjon,
Hogy örökké fájjon.
Hogy örökké fájjon a te édes csókod,
Mindig rád gondoljak, sose legyek boldog.
/:Legjobb volna talán ha én is elmennék...
Hiszen nékem új tavaszt már nem hoznak a fecskék,
Nem hoznak a fecskék.:/
Elkerülsz, mert szegény vagyok
Elkerülsz, mert szegény vagyok, se pénzem, se kincsem,
A szívemnél, a lelkemnél más egyebem nincsen.
Színaranyból van a szívem, gyémántkő a lelkem,
Mind a kettőt neked adom, csak te szeress engem!
Nem kell nékem a világnak akármennyi pénze,
A szívemet, a lelkemet nem adnám el érte!
/:Én nekem a szerelem csak virágokat hintsen,
Minek az az átkozott pénz, ha boldogság nincsen!:/
Ha az Isten nem egymásnak teremtett
Ha az Isten nem egymásnak teremtett,
Miért is adott a szívünkbe szerelmet?
Jobb lett volna messze, távol,
Hírt se hallani egymásról,
Mert én téged oly igazán szeretlek.
Csendes éjjel ezer csillag az égen,
De az enyém lehullott onnan régen.
Fáj a szívem, majd megszakad,
Megmondanám, de nem szabad,
Volt nekem egy szép szeretőm, virágom.
Csendes estén, ha elfog a búbánat,
Szívszakadva húzatom a nótádat.
Így búsulok szép csendesen
És elsírom keservesen, (hogy)
Volt nekem egy szép szeretőm, virágom.
Hogyha néked hinni tudnék
Hogyha néked hinni tudnék, nem volna a két szemem kisírva.
Hogyha néked hinni tudnék, nem vinne el a bánat a sírba.
Míg azt hittem, hogy szerettél, tele volt a lelkem reménységgel,
Aztán megvert az Úristen, megvert véled mind a két kezével.
Hamis a te két szemednek csillagfényű boldog ragyogása,
Hamis a te csalfa szíved bánatosan fájó zokogása.
/:Tagadod, hogy mást szeretsz már, tagadod, hogy mást ölelsz már régen,
Te még azt is letagadnád, hogy csillagok ragyognak az égen.:/
Hová repülsz fecskemadár
Hová repülsz fecskemadár, hová sietsz tőlünk,
Mikor együtt annyi vidám, boldog időt töltünk.
De, ha még csak magad mennél, van egy nagyobb vétked:
Az, hogy mindig elszáll a nyár fecskemadár véled.
El kell szállni a madárnak, régi büntetés ez,
De ebből a madár semmit, mindent szívünk érez.
/:Nézzük, ahogy gyülekeznek, s amikor elszállnak,
Sír a lelkünk fecskemadár, vége van a nyárnak.:/
Hozzád küldöm ezt a kis dalt
Hozzád küldöm ezt a kis dalt, benne sír a szívem legszebb álma.
Eldalolja én helyettem:régen várok igaz boldogságra.
Hallgasd meg a szívem dalát, elsuttogja, mennyire imádlak,
És, ha szívünk összedobban, eldaloljuk az egész világnak.
Meghallgattad ezt a kis dalt és a szíved lángra lobbant értem,
Azóta oly boldog vagyok a sok csillag szebben ragyog nékem.
/:Rózsaliget lágy ölében rád gondolok, hozzád száll a vágyam,
Majd meglátod, milyen szép lesz, mindörökre itt maradsz majd nálam.:/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése