Hajlik a jegenye, pereg a levele
Hajlik a jegenye, pereg a levele,
Nappalom, éjjelem képeddel van tele.
Napsugár vagy nappal, éjjel édes álom,
Hajnalom, csillagom, gyönyörű virágom, egyetlen virágom.
Hajlik a rózsafa, nyílik a virága,
Hívtalak, kértelek, vártalak hiába.
Ha nem éri harmat, elhervad a rózsa,
Gyere ki galambom, egyetlen egy szóra, egyetlen egy szóra.
Hajlik a jegenye, pereg a levele,
Kertetek aljába csak még egyszer gyere le.
/:Csak annyit szeretnék elmondani néked,
Ne menj el, ne hagyj itt, fáj a szívem érted, jaj meghalok érted.:/
Hajlik a rózsafa
Hajlik a rózsafa, hajlik a lány,
Táncra perdül, ha húzza a cigány.
Hallod-e, hallod-e barna babám,
Adsz-e csókot, szeretsz-e igazán?
Hej, ha ez az éjszaka,
Három teljes hétig tartana!
Hajlik a rózsafa, hajlik a lány,
Táncra perdül, ha húzza a cigány.
Hajlik a rózsafa, hajlik a lány,
Táncra perdül, ha húzza a cigány.
Hallod-e, hallod-e kis csapodár,
Mért futsz tőlem? Karomba gyere már.
Hej, ha egyszer megfoglak,
Édes rózsám jól megforgatlak!
Jöjj ide, hallod-e, jöjj szaporán,
Nékünk húzza a cigány, a cigány.
Ha meguntál kis angyalom szeretni
Ha meguntál kis angyalom szeretni,
Szabad néked más szeretőt keresni.
Adjon az ég szebbet, jobbat nálamnál,
De énnékem csak olyat, mint te voltál.
Barna kislány mit vitettem tenéked,
Szakadjanak rád a sűrű fellegek.
Hogy ne lehess több szívnek megrontója,
Verjen meg az egeknek alkotója.
Én az éjjel nem aludtam egy órát
Én az éjjel nem aludtam egy órát,
hallgattam a régi babám panaszát.
Éjfél után, sejehaj, kezdtem elszenderedni,
jaj, de bajos, ki egymást nem szereti.
Úgy meguntam ezt a legényt szeretni,
de még jobban a gyűrűjét viselni.
Csütörtökön, sejehaj, megmondom az anyjának,
köszönöm a jóságát a fiának.
Verje meg az Isten a te anyádat,
mért csinálta, hogy bolonduljak utánad.
Zúgjál erdő, sejehaj, csendülj mező, falevél,
szeresd babám, kit idáig szerettél.
Késő ősszel szállnak messze a fecskék,
szomorúan telnek tőlem az esték.
Látod babám, sejehaj, eljöhetnél egy este,
meglátnád a bús szívemet lefestve.
Szivart szívtam, megégette a számat,
más öleli az én kedves babámat.
Más öleli, sejehaj, másnak ül az ölébe,
más kacsingat a fekete szemébe.
Széles a víz, keskeny a híd felette,
Rólad babám minden gondot leveszem.
Úgy felejtsem, sejehaj, hogy még eszembe sem jutsz,
Jóságodért fizessen meg, meg a Jézus.
Itt hagytak az álmok
Az én ajkamról már ellopták a nótát,
Mikor bánatom volt, azt is kigúnyolták.
Én az életemnek könnyes vándorútját oly egyedül járom,
Itt hagytak az álmok, virágokba borult tavasz éjszakákon.
Nyílhat ezer virág, egy se kell már nékem,
Várhat ezer csók is, nem érdekel mégsem.
Csak az az egy hűtlen, akit úgy titokban, most is visszavárok,
Aki miatt engem tavasz éjszakákon itt hagytak az álmok
Szomorú a nyárfaerdő
Szomorú a nyárfaerdő, fodrával a futó felhő bevonta.
Messze elment a kedvesem, siratgatom keservesen naponta.
Köd lepte be a nagy Szamost, itt minálunk nem járja már a nóta,
Azt susogja minden nyárfa, hogy minálunk minden árva azóta.
Ugye babám visszajössz még, csillagos lesz újra az ég felettem,
Összefonva újra kezünk, ugye megint ölelkezünk mi ketten.
Elfelejtem minden könnyem, elfeledjük ugye könnyen bánatunk,
Elringatva csókkal téged, bűvös-bájos szép meséket álmodunk.
Hazudnak a gyöngybetűk
Hazudnak a gyöngybetűk a hófehér papíron,
És én mégis arra kérem, asszonyom, hogy írjon.
Írja azt, hogy engem szeret, egyedül csak engem,
Ringassa el gyöngybetűkkel, asszonyom a lelkem.
Ezerszer is elolvasom, minden sora éget,
Hogy is lehet gyöngybetűkkel írni ennyi szépet.
/:Hogy is lehet ennyi édes hazugságot írni...
Asszonyom, én köszönöm, hogy megtanított sírni.:/
Gyönge violának
Gyönge violának letörött az ága,
Az bánatomnak nincs vigasztalása.
Suhog a szél Késmárk felett,
Édes hazám, Isten veled!
Nagy Bercsényi Miklós sírdogál magába',
Elfogyott szegénynek minden katonája.
Suhog a szél Késmárk felett,
Édes hazám, Isten vele
Keresek egy régi utcát
Keresek egy régi utcát ,keresek egy régi házat,
Keresek egy régi kertben egy halovány rózsaszálat.
Keresek egy régi nótát, amit egykor úgy szerettem!
Keresem a boldogságom, amit egyszer itt feledtem.
Azt az utcát, azt a házat, azt a kertet nem találom,
Talán nem is valóság volt, talán csak egy tűnő álom.
/:Azt a nótát elfeledték, nem emlékszik senki rája...
Az elveszett boldogságot valaki tán megtalálta.:
Késő őszidőben
Késő őszidőben, elhervad a rózsa.
Csak az elmúlása oly fájó ne volna:
A mi szerelmünk is messze tűnt a nyárral,
Hulló falevéllel, virághervadással.
Ködös mezők felett ólmos felhők járnak,
Nyári szép emlékek lassan tovaszállnak.
/:Néhány kedves emlék, néhány boldog óra...
Könnyes a két szemem, nem tehetek róla.:/
Mit keres a temetőbe
Mit keres a temetőbe,mit keres a napsugára?
Mohosodó sírok sorát nem tudom én,mért is járja?
El nem csitul ragyogásán semmi sóhaj,semmi bánat,
Melengető sugarától,kit siratok,fel nem támad.
Olyan sötét lett a lelkem,mint az erdő éjszakája,
Mintha minden ember búja egyedül csak nékem fájna.
/:Mintha a világon mindent,mindent eltemettem volna,
Azon az egy temetésen,abba az egy koporsóba.:/
Megvert engem két szép
Megvert engem két szép szemed lányka,
A szemednek ragyogása lángja.
Ragyogása rabbá tette, tüze lelkem megégette,
Oda van a nyugalmam örökre.
Nincs is annak a két szemnek párja,
Igazgyöngynél szebb a ragyogása.
/:Reszket szívem hogyha látom, mégis mindig látni vágyom,
Az a két szem az én mennyországom.:/
Mikor én még a tavaszban
Mikor én még a tavaszban álmodozva jártam,
Az élettől mennyi szépet, mennyi sok jót vártam.
Nem tudtam, hogy bánat is van,a szív is tud fájni,
Boldogságtól mosolygó szem könnyessé tud válni.
Azóta a tavasz elmúlt, elmúlott a nyár is,
Megtanultam, hogy van bánat, van könnyhullatás is.
/:Hogy a szív egy csalódástól oly nagyon tud fájni,
Megtanultam vérző szívvel, mosolyogva járni.:/
Minek néztél a szemembe
Minek néztél a szemembe, mért nem néztél másra.
Mért biztattál sírig tartó szerelem vallásra.
Minek kellett a lelkemet számadásra vinni.
Minden lapot, minden padot a te drága szép neveddel telis-tele írni.
Mért nem hagytál az utamon, álmodozva járni.
Korán nyíló kis virágok nyílására várni.
/:Csendes estén meglesni a csillagok járását.
Sose várni, sose látni, csodálatos két szép szemed hideg ragyogását.:/
Nem tud senki semmit róla
Nem tud senki semmit róla,
Csak a rózsa, fehér rózsa szirma,
Nyíló rózsabokrok között
Fogadkozott, esküdözött sírva.
Hej, hogy ölelt, hej, hogy csókolt,
Ne verje meg az Úristen érte.
El se hervadt még a rózsa,
Más indul a kézfogóra véle.
Letarolták a kis kertet,
Letépik a nyáron termett rózsát –
Fátyolos szép koszorúba,
Menyasszonyi koszorúba fonják.
Óvjátok meg fehér rózsák,
Legyen az a hűtlen szíve boldog,
Eszébe ne juttassátok
Azt az esküt, azt az átkos csókot!
Muskátli,muskátli,muskátli-virág
Muskátli,muskátli,muskátli-virág.
A szívem,de boldog,hogyha nyílni lát.
/:Te hű vagy,te jó vagy néked nincs hibád.
Szeretlek,imádlak muskátlivirág.
Szerelem,szerelem,első szerelem.
A szívem a lelkem úgy fáj ma nekem.
/:Elhagyott másé lett csalfa a világ.
Vigasztalj,vigasztalj muskátlivirág.:/
Hegedülnek, szépen muzsikálnak
Hegedülnek, szépen muzsikálnak,
Jókedve van az egész világnak.
Ugrándoznak, járják a bolondját,
Én nem tudom, nékem csak úgy mondják.
Nem tudok én semmit a világról,
Énmiattam leeshetik lábról.
Csak azt tudom, hogy szeretlek téged:
Fáj a szívem, majd meghalok érted.
Fekete szem éjszakája
Fekete szem éjszakája,
Hány csillag ragyog le rája.
/:Hány csillagból van a szemed Zsófikám?
Hogy az egész mennyországgal ragyogsz rám.:/
Süsd le inkább szempilládat,
Majd azalatt éjfél támad.
/:Sötét éjfél, ha rám veti árnyékát:
Nem látják meg, mikor járok tehozzád.:/
Hiányzik valaki ebből az utcából
Tegnap sem ragyogott több csillag az égen,
Nem járkáltak többen lenn a faluszélen.
Ma sem hullt több virág a vén akácfákról,
Mégis más a világ... Hiányzik valaki ebből az utcából.
Kis ablakok nyílnak, egymás után sorba,
Muskátli integet át a túlsó sorba.
Bezárult szemekkel csak egy ablak bámul,
Mégis üres minden... Hiányzik valaki ebből az utcából.
Hogyha ír majd, édesanyám
Hogyha ír majd, édesanyám, írjon a falunkról,
Küldjön egy szál virágot az öreg akácunkról!
Írja meg, hogy az emberek sajnálják-e, hogy el kellett mennem,
Írja meg, hogy magán kívül megsiratott-e valaki engem!
Írja meg, hogy házunk előtt áll-e még a nyárfa,
Írja meg, hogy arrafelé milyen nóta járja!
Él-e még az öreg cigány, járnak-e a fonóba, mint régen?
Mindenkiről írhat, anyám, csak egy lányról sose írjon nékem!
Írok, írok édes fiam, írok a falunkról.
Küldök egy szál virágot az öreg akácunkról.
/:Nem él már az öreg cigány, nem járnak a fonóba mint régen.
S az a kislány kit szerettél kinn nyugszik a csendes temetőben.:/
Két gyöngye volt a falunak
Két gyöngye volt a falunak, két virága,
Mind a kettő úgy vágyott a boldogságra.
Az egyiket elkísérték esküvőre,
A másikat szép csendesen, kivitték a temetőbe.
Özvegyasszony a lányodat ne sirassad,
Te sem örülj, hogy a tiéd férjhez adtad!
Ki tudja? - a jobbik sorsot melyik élte,
Melyiknek volt lakodalma, melyiknek a temetése?
Kár valakit visszahívni hazug szóval
Kár valakit visszahívni hazug szóval,
Amikor már csak egy emlék, fájó sóhaj,
A világban mosolyogva, vígan járunk...
Ne tudják, hogy siratjuk a boldogságunk.
Hull a levél hideg ősszel, hideg földre,
Ha szívünkben meghalt a hit mindörökre.
/:Minek százszor esküdözni, könnyet sírni...
Kár valakit hazug szóval visszahívni.:/
Hogy mondjam meg néked
Hogy mondjam meg néked, mennyire szeretlek,
Az én nagy szerelmem mivel üzenjem meg?
Megüzenjem-e a víg dalos madárral,
Elköszönő estén szellő fuvalmával?
Vagy az eső cseppje őszi délutánon,
Az mondja meg néked,
Hogy te érted élek, s te lész a halálom?
Ki vigye meg a hírt, mennyire kívánlak?
El kéne dalolni az egész világnak
Az egész világon hadd tudják meg rólad,
Hogy te milyen szép vagy, hogy te milyen jó vagy,
Hogy a szidásod is simogató, édes,
S akkor se feledlek,
Ha a szíved egyszer mégis a másé lesz.
Lehullott a rezgő nyárfa ezüst színű levele
Lehullott a rezgő nyárfa ezüst színű levele.
S hogy lehullott, elsodorta azt az ősz hideg szele.
Egy levélre rá volt írva rózsámtól az üzenet:
Isten veled édes, Isten hozzád kedves, élnünk együtt nem lehet.
Elmúlt az ősz.el a zord tél, újra itt a kikelet.
Újra hajtott az a nyárfa ezüstszínű levelet.
/:Arra is volt egy üzenet éj gyöngyharmattal írva:
Isten veled édes, Isten hozzád kedves, visznek engem a sírba.:/
Lehullott a rózsalevél
Lehullott a rózsalevél, nem vihetek a babámnak rózsát,
Nincsen cigány a faluban, nem szereti senki itt a nótát.
Ha volna is ezer cigány s nóta, ha nyílna is ezer piros rózsa,
Nem vihetném a babámnak, messze elment rózsahullás óta.
Ha elmegyek bút feledni, nem dalolok semmiféle nótát,
Ha meglátom virágozni, összetépem mind a piros rózsát.
/:Hej mikor még neki szólt a nóta, övé volt a legpirosabb rózsa!
De nekem már könnyem sincsen, mind elsírtam rózsahullás óta.:/
Mit susog a fehér akác
Mit susog a fehér akác hervadozó virága
Ha a szellő hozzá szegül, a szívemet átjárja
Könnyeket csal a szemembe reám száll egy szép álom
Amely egyszer betöltötte az én egész világom
Nem szeretsz már te engemet hiába is tagadod
Nem csal meg a suttogásod, nevetésed s mosolyod
Boldog idő hová lettél, édes emlék ne hagyj el
Susogj, susogj fehér akác, hervadozó levele
Mit susog a fehér akác hervadozó virága?
Ha a szellő hozzászegül, a szívem is átjárja.
Boldog idő hová lettél? Édes emlék ne hagyj el,
Susogj, susogj fehér akác, hervadj el a szívemmel.
Fehér akác, ha elveszti virulását levelét,
Fáj ha látom, a bánattal bár én is így tehetnék!
Könnyeket csal a szemembe, reám száll a szép álom,
Amely egykor betöltötte az egész világom.
Nem szeretsz te engemet már, hiába is tagadod,
Nem csal meg a suttogásod, könyörgésed, bánatod.
Nem téveszt meg csillogása rimánkodó szemednek,
Hanem azért én még jobban, lángolóbban szeretlek.
Itt borultál a szívemre, itt a lombos fák alatt,
És ezért az egy csókodért mindörökre áldalak.
Könny ne üljön szempilládon, felhő sem a lelkeden,
Sose tudd meg, mi a fájó boldogtalan szerelem.
Megállok a keresztútnál
Megállok a keresztútnál, ahol nyáron annyi fehér virág van.
Visszaűz a szívem ide, mindhiába járok künn a világban.
Vándor darvak búcsúznak fenn, dér csillog a levelen,
Dér ütötte avar között, parányi kis lábad nyomát keresem.
Megállok a keresztútnál, itt borult rám a gyönyörű alkonyat,
Mikor ajkad legelőször, visszaadta az én forró csókomat.
/:Itt simultál a szívemre mosolyogva, remegve,
Itt búcsúztál el én tőlem, hazug szóval, csalfa csókkal, örökre.:/
Miért nem szabad szeresselek?
Miért nem szabad szeresselek?
Miért kell, hogy elfeledjelek téged?
Nem is tudod, nem is sejted,
Hogy én mennyi könnyet ejtek érted.
Megkínoztál, meggyötörtél,
Minden álmot összetörtél szívemben.
Másé lettél, elfeledtél,
S én azt hittem, hogy szerettél engem.
Estefelé arra járok,
Te csak éled a világod vígan.
Nem hiszel a szerelemben,
Nem hiszed, hogy az emberben szív van.
Mindent, mindent másnak adtál,
De hűséget sose kaptál cserébe.
Hiába a boldogságot
Nélkülem te nem találod mégse'.
Nem én lettem hűtlen hozzád
Nem én lettem hűtlen hozzád Te hagytál el engem
Bánod is te akárhogy fáj az én beteg lelkem
Ne hagyjál el maradj enyém szeress úgy mint régen
Elfelejtem hűtlenséged megbocsájtok mindent néked
Gyere vissza szeress úgy,mint régen
Visszajössz még tudom érzem,megbánod mit tettél
Ha van szíved neked is fáj,hogy ily hűtlen lettél
Ha örökre elhagysz engem elmegyek én messze
Hogy a szívem minden baját lelkem minden búbánatát
A feledés csendben eltemesse.
Valamikor úgy szerettél
Valamikor úgy szerettél, ablakodba gyertyát tettél estére.
Gyertyád fénye csillag volt a sötétbe'.
De hiába járok most a pusztába',
Ablakod se fénylik messze, kis kapud is minden este bezárva.
Jegenyék közt járok búsan, jegenyék közt visz az utam hazáig.
Őszi ködben a két szemem átázik.
Úgy susog itt minden levél a szélbe',
Mintha mind egy könnyes szemről, sirató nagy szerelemről beszélne.
Aki nékem mindenem volt
Aki nékem mindenem volt, sose legyen senkije,
S amitől a legtöbbet vár, ott ne vigye semmire.
A szívében gyűljön össze a sok rossz, mit rám hozott.
Aki nekem mindenem volt, százszor legyen átkozott.
Százszor legyen átkozott.
Aki nékem mindenem volt, egyszer tudjon hinni még.
Koldus legyen a hitével s rabolják meg a szívét.
S amikor már szíve felé egy új szív se intene,
Kárhoztassa az Isten, hogy én legyek a mindene,
Én legyek a mindene.
Álmodó Tisza-part
Virít már a szarkaláb odahaza régen,
Ezer tücsök muzsikál most is künn a réten.
Oda járt ki a babám, mosolygott a szeme rám,
Istenem, de szép volt, Istenem, de rég volt!...
Álmodó Tisza-part, szívem-lelkem oda hajt!
Legelésző nyáj, délibábos táj, árva szívem
csak utánad fáj, fáj, fáj, fáj...
Nádfedél, faluvég, eljutok-e haza még?
Vár otthon reám az édesanyám, vissza vár a szép magyar hazám.
Hajladozó búzaföld, vadvirágos árok,
Bánatomat altatom, ha így haza járok.
Csilingelő estharang, összebúvó vadgalamb,
Istenem, de szép volt... Istenem, de rég volt!...
Álmodó Tisza-part, szívem-lelkem oda hajt!
Legelésző nyáj, délibábos táj, árva szívem
csak utánad fáj, fáj, fáj, fáj...
Nádfedél, faluvég, eljutok-e haza még?
Vár otthon reám az édesanyám, vissza vár a szép magyar hazám.
Árnyékos kis utcátokban
Árnyékos kis utcátokban nyílnak az akácok,
Estefelé alkonyatkor most egyedül járok.
Hallgatom, hogy mit beszélnek, mit susognak rólam,
Pedig egykor nem is régen, boldogságunk idejében,
Csak arról a bólintgató akácról daloltam.
Valamikor ez az utca volt a boldogságom,
Valamikor itt szövődött annyi édes álom.
/:Ez az utca lett a poklom, minden bűnöm, vétkem,
Csak átkozva nézek rátok, illatozó vén akácok,
Ha az utam erre vezet álomtalan éjjen.:/
Csodaváró sose voltam
Csodaváró sose voltam,babonát nem hittem,
Azt gondoltam,elélek én ilyen józan hitben.
De,hogy téged elém hozott egy napon a végzet,
Ez a hitem egy perc alatt szinte semmivé lett.
Megláttam a legszebb csodát a te két szemedben,
Meg is babonáztál engem úgy,hogy rabod lettem.
/:De nem bánom,hogy így történt,nincs már bennem kétség,
Lesznek csodák,ameddig lesz babonázó szépség.:/
Egy csillag sem ragyog fenn az égen
Egy csillag sem ragyog fenn az égen,
Ha nem szeretsz mért nem mondtad régen?
Nem borulna az egész világ én előttem gyászba,
S olyan mélyen,olyan nagyon a szívem sem fájna.
Jaj annak,jaj aki szívből szeret,
Én istenem vedd ki a szívemet.
Vedd ki,tépd ki a szívemet s tégy egy követ oda.
Hogy ne fájjon,ne sajogjon,ne szeressen soha.
Egy körúti palotában
Egy körúti palotában fényes minden ablak,
Egy körúti palotában hej, de vígan vannak.
Virágdíszes autók, hintók hosszú sorban állnak.
Máma volt az esküvője egy szép virágszálnak.
/:Halvány arcú fehér rózsa, fehér rózsa!
Emlékszel-e az utolsó búcsúszóra, búcsúszóra?
Ugye mindent elfeledtél, ugye mégis másé lettél,
Halvány arcú fehér rózsa, fehér rózsa.:/
A körúti palotában én is sokat jártam.
Rózsabimbó fakadását epekedve vártam.
Azt hittem, hogy nékem adják, mégis másnak adták.
Hitegettek,/a/ szegénységem mégis kikacagták.
/:Halvány arcú fehér rózsa, fehér rózsa!
Emlékszel-e az utolsó búcsúszóra, búcsúszóra?
Ugye mindent elfeledtél, ugye mégis másé lettél,
Halvány arcú fehér rózsa, fehér rózsa.
Elnézem a naplementét
Elnézem a naplementét a Balaton partján,
Mikor ezüst hidat épít lent a füzes alján.
Ilyenkor az emlékeim újra visszatérnek,
Csókos vágyak,szép szerelmek,boldog ifjú évek.
Hallgatom az esti szellőt a Balaton partján...
Gyógyítgatja a lelkemet simogató hangján.
/:Nem tudja,hogy elbúcsúzni idejárok csendben..
Naplementét érzek én is belül a szívemben.:/
Fut egy patak a Tiszába
Fut egy patak a Tiszába,
Belenézek a sodrába...
Patak vizét a Tisza mind felissza,
Azt mondják, hogy a babám nem jön vissza.
Leheverek a subámra,
Úgy gondolok a rózsámra.
/:Messze folyik a Tisza, nagyon messze,
Messze jutna, az aki beleveszne...:/
Piros pünkösd napján
Piros pünkösd napján imádkoztam érted,
Piros pünkösd napján vártam visszatérted.
Tele volt a határ nyíló vadvirággal,
Vártalak a keresztútnál pünkösdi rózsával.
Mindhiába vártam, ősz is lett azóta,
Elhervadt már régen a pünkösdi rózsa.
/:Kacagó kis párom többé sosem hívlak,
Mert a hideg, fagyos télben jégvirágok nyílnak.:/
Édes kicsi párom, mégis visszajöttél,
Nem a tavasz hozott, hanem a hideg tél.
/:Ugye, hogy nem hagytál, tavasz elmúltával,
Telehintem az utadat, pünkösdirózsával.:/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése