A búcsú könnyű volt neked
Úgy vártam én minden szavad
De ajkad néma maradt,
Én tudtam, te is úgy fájlalod,
Hogy nincs mit mondanod ...
A búcsú néked könnyű volt,
A bánat nékem maradt,
Mert úgy mint téged szerettelek,
Szeretni nem szabad.
Úgy vártam én minden szavad
De ajkad néma maradt,
Én tudtam, te is úgy fájlalod,
Hogy nincs mit mondanod ...
A búcsú néked könnyű volt,
A bánat nékem maradt,
Mert úgy mint téged szerettelek,
Szeretni nem szabad
Nem én lettem hűtlen hozzád
Nem én lettem hűtlen hozzád Te hagytál el engem
Bánod is te akár hogy fáj az én beteg lelkem
Ne hagyjál el maradj enyém szeress úgy mint régen
Elfelejtem hűtlenséged megbocsájtok mindent néked
Gyere vissza szeress úgy,mint régen
Visszajössz még tudom érzem,megbánod mit tettél
Ha van szíved neked is fáj,hogy ily hűtlen lettél
Ha örökre elhagysz engem elmegyek én messze
Hogy a szívem minden baját lelkem minden búbánatát
A feledés csendben eltemesse.
Mért is jöttél az utamba
Mért is jöttél az utamba, hagytál volna egy magamba járni.
Jobb lett volna nékem talán, nem kéne a szívemnek úgy fájni.
Te voltál a legszebb álmom, te lettél a legbúsabb emlékem.
Legyen annyi boldogságom, mint amennyi csillag van az égen.
Légy te olyan boldog mással, amilyen én lettem volna véled.
Szeressen úgy más valaki ahogyan én szerettelek téged.
/:Sose tudd meg mi a bánat az utadat senki el ne állja.
Mert az én szívem megszakadna, ha a szíved te néked is
Valamikor néked vittem minden nyíló orgonavirágot
Valamikor néked vittem minden nyíló orgonavirágot.
Két szemedből rám ragyogni láttam én a fényes mennyországot.
Kacagott a napsugár is, bimbó nyílott minden rózsaágon,
Amikor a csókod égett, szerelmesen először a számon.
Valamikor néked vittem minden nyíló orgonavirágot.
Valamikor rád ragyogni láttam én az egész mennyországot.
Valamikor nem gondoltam, hogy én egyszer itt maradok árván,
hogy én nékem nem nyílik már soha virág a pünkösdi rózsán.
Valamikor a boldogság a szívünkben rakott egy kis fészket.
Azt hittem, hogy a hűséged, a szerelmed tiszta lánggal égett.
Te ígértél boldogságot, te mondtad, hogy soha el nem válunk.
Alig hullott le a rózsa, te is, én is, más utakon járunk
Bíró uram bíró uram
Bíró uram, bíró uram, bevádolok valakit,
Mert a szeme, szemem fénye,ha rá ránézek, megvakít.
Bíró uram, bíró uram, tegyen törvényt, ha lehet,
Barna kislány szemem fénye, egyszer néztem csak beléje,
Elvette az eszemet.
Bíró uram, bíró uram, tegyen törvényt igazán,
Mondja ki az ítéletet, bűnös az a kisleány,
Mert a hamis tekintete, szíve, szeme, orcája,
Büntetése rabság legyen, börtönőrnek engem tegyen,
Engem adjon hozzája.
Bíró uram, bíró uram, bevádolom magamat,
Megszegtem az oltárnál tett hűségeskü szavamat.
Bíró uram, bíró uram, tegyen törvényt, ha lehet,
Az egyiket elfeledtem, a másikat megszerettem,
Büntessen meg engemet.
Hogyha lát is nap nap után
Hogyha lát is nap után házuk előtt órák hosszat állni,
Hogyha látja halvány arcom napról-napra halványabbra válni,
Ha könnyet lát a szemembe, ne kutassa mi az oka,
Ne gondoljon egyebet,
Hisz az ember néha-néha megsiratja a lehulló levelet.
Elmegyek már nemsokára, nem fogok a házuk előtt járni,
Nem fogom a kiskapuban az estéli harangszókor várni,
/:Úgy eltűnök, ahogy jöttem, búcsú nélkül szép csendesen,
Nem hullatva könnyeket,
Hisz az őszi szellő is csak elsodorja a lehulló levelet.:/
Meg szólalt a bolond szívem
Megszólalt a bolond szívem, mert te már nevettél,
Megszépült az egész világ, mert te megszerettél.
Olyan szépnek látlak téged, mint egy nyíló rózsát,
Ezért küldi szívem néked, szívből ezt a nótát.
Ha te kincsem, mindörökre hű maradnál hozzám,
Én az igaz boldogságot lábad elé hoznám.
/:Ez a széles, kerek világ mese erdő lenne,
És a szívünk, mint két galamb turbékolna benne.:/
Azt mondják, hogy tavasz nyillik
Azt mondják,hogy tavasz nyílik odakünn a réten.
Azt mondják,hogy nem szeretsz már elfeledtél régen.
Azt mondják,hogy sárba dobtad rég a rózsaszálat.
Amit egyszer alkonyatkor ott feledtem nálad.
Azt mondják,hogy más legény vitt vasárnap a táncba.
Azt mondják,hogy esküvő lesz otthon nem sokára.
/:Nem átkozlak ne félj tőlem rá-ád csak áldást kérek.
De az a legény imádkozzék,hogy haza sose térjek.:/
Búcsút int az ősz a nyárnak
Búcsút int az ősz a nyárnak,
Dér csókol meg minden rózsaágat,
Kihaltak a messze tájak,
Fecskék útján sötét darvak szállnak.
||:Hová lett a virágillat,
Tarka mező, zengő madárének?
Mindent, mindent vihar tépett,
S az életünk sárgult falevél lett:||
Nyomába a téli ködnek
Simogató enyhe szelek jönnek...
A napsugár játszi' könnyed,
Melengeti a megdermedt földet...
||:Sárgult levél elporladt már,
Faágakon apró rügyek ülnek...
Te akartad
Te akartad, hogy így legyen,
úgy éljünk, mint két idegen
egymással.
Hogy a szemed ragyogását
és az ajkad mosolygását
ne lássam
Pedig másként is lehetne,
úgy élhetnénk, mint két gerle,
kedvesen,
De mivelhogy így akarod,
legyen meg az akaratod,
kedvesem!
Elfeledtem réges-régen.
hogy te vagy az üdvösségem,
a párom.
Szemed helyett a kék eget,
a vándorló fellegeket
csodálom.
Álmod felett, ha őrködöm,
az arcodban gyönyörködöm
titokban,
S elgondolom, hogy lett volna,
ha nem így akartad volna,
ahogy van
Nincsen nagyobb boldogságom
Nincsen nagyobb boldogságom, mintha rólad mond mesét az álmom
feledem, hogy bánat is van mikor arcod mosolyogni látom
amerre jársz az utadon nyíljanak ki a legszebb virágok
s mondják el, hogy szüntelenül rád gondolok, csak te reád várok!
Ha majd aztán a szívedben az én piros rózsám elvirágzik
hogyha többé nem jössz hozzám s ami szép volt bus emlékké válik
nem átkozlak a nevedet könnyeimmel a szívembe zárom
a megköszönöm szépen csendben azt hogy egyszer szerettél virágom!
Nem tudom, hogy hol jársz
Nem tudom, hogy hol jársz,
Merre is lehetsz,
Nem tudom, hogy most már kit szeretsz.
Nem láttalak téged hosszú idők óta,
Lehet, hogy már boldog is lehetsz.
Az is lehet, hogy valaki szíved összetépte,
Visszajönnél egy szavamra tán.
Nem kérdezem én, hogy ne is halljak rólad,
Ha vége van, legyen vége már.
Arra járok most is minden este,
Ahol téged, annyit vártalak.
Tele van a szívem fájó könnyel,
Csak állok ott a néma fák alatt.
Egyik fába a nevedet véstem,
De az a seb rég beforrt a fán.
Hanem amit te okoztál nékem,
Nem gyógyul be sohase talán.
Egy régebbi változat szerintem, mert én a hatvanas évekbe így jegyeztem le.
Nem kérdezem hol jársz merre is lehetsz
Nem kérdezem, hol jársz merre is lehetsz
Nem tudom, az óta kit szeretsz,
Nem látlak hosszú évek óta
Az is lehet, hogy boldogabb lehetsz
De az is lehet, hogy valaki szíved összetörte
S visszajönnél egy szavamra tán,
Én most is arra járok minden este
Ahol téged-annyit vártalak
Tele van a szívem fájó könnyel
S ott állok a vén hárs alatt
Az egyikbe neved véstem
Az a seb rég beforrt a fán
De az amit te okoztál nékem
Nem gyógyul be soha sem talán
Piros rózsák fehér rózsák
Piros rózsák, fehér rózsák, súgjátok meg nékem,
Szeret e még az a kislány, vagy csak játszik vélem,
Súgjátok meg, hogy a szívem, titkon miért vérzik,
A sok álmatlan bús éjszakát, miért zokogom végig.
Nem vágyom a csókod után adhatod már másnak,
Nem is hiszek soha többé hazug mosolygásnak,
Bár soha sem hittem volna, nem fájna most semmi,
Nem kacagna nem mutatna ujjal én rám senki.
Irigyeim ki kacagnak, ujjal mutat én rám,
Mert akit én úgy szerettem, elrabolták, csalfán
A hegedűt, muzsikaszót rabolták el tőlem,
Azt hallottam más legénnyel mész az esküvődre.
Elmegyek az esküvődre korom feketében,
Megállok én a templomnak egyik szögletében,
Térdre hullva, leborulva, a jó Istent kérem,
Hogy akit én úgy szerettem, adja vissza nékem.
Emelem a poharamat, hadd igyak belőle,
Bánatomat bele öntöm, a cigány zenébe,
Jó bor mellett, cigány mellett, szeretnék meghalni,
Utánam a temetőbe ne járjon ki senki.
Te gyere ki a temetőbe majd ha ki kísérnek,
Ne félj ott a megszólástól, ott már nem beszélek
Künn a csendes temetőben, nincs bosszú nincs átok,
Simogasd meg a fejfámat, s mindent megbocsájtok.
Az utolsó kívánságot ne tagadd meg tőlem,
Hisz a nap is visszatekint este lemenőben,
Nem voltam én falu rossza,csak egy az én vétkem ,
Szerettem egy barna kislányt, s ő csak játszott vélem.
Elkerülsz, mert szegény vagyok
Elkerülsz, mert szegény vagyok, se pénzem, se kincsem,
A szívemnél, a lelkemnél más egyebem nincsen.
Színaranyból van a szívem, gyémántkő a lelkem,
Mind a kettőt neked adom, csak te szeress engem!
Nem kell nékem a világnak akármennyi pénze,
A szívemet, a lelkemet nem adnám el érte!
/:Én nekem a szerelem csak virágokat hintsen,
Minek az az átkozott pénz, ha boldogság nincsen!:/
Ha az Isten nem egymásnak teremtett
Ha az Isten nem egymásnak teremtett,
Miért is adott a szívünkbe szerelmet?
Jobb lett volna messze, távol,
Hírt se hallani egymásról,
Mert én téged oly igazán szeretlek.
Csendes éjjel ezer csillag az égen,
De az enyém lehullott onnan régen.
Fáj a szívem, majd megszakad,
Megmondanám, de nem szabad,
Volt nekem egy szép szeretőm, virágom.
Csendes estén, ha elfog a búbánat,
Szívszakadva húzatom a nótádat.
Így búsulok szép csendesen
És elsírom keservesen, (hogy)
Volt nekem egy szép szeretőm, virágom.
Hogyha néked hinni tudnék
Hogyha néked hinni tudnék, nem volna a két szemem kisírva.
Hogyha néked hinni tudnék, nem vinne el a bánat a sírba.
Míg azt hittem, hogy szerettél, tele volt a lelkem reménységgel,
Aztán megvert az Úristen, megvert véled mind a két kezével.
Hamis a te két szemednek csillagfényű boldog ragyogása,
Hamis a te csalfa szíved bánatosan fájó zokogása.
/:Tagadod, hogy mást szeretsz már, tagadod, hogy mást ölelsz már régen,
Te még azt is letagadnád, hogy csillagok ragyognak az égen.:/
Hová repülsz fecskemadár?
Hová repülsz fecskemadár, hová sietsz tőlünk,
Mikor együtt annyi vidám, boldog időt töltünk.
De, ha még csak magad mennél, van egy nagyobb vétked:
Az, hogy mindig elszáll a nyár fecskemadár véled.
El kell szállni a madárnak, régi büntetés ez,
De ebből a madár semmit, mindent szívünk érez.
/:Nézzük, ahogy gyülekeznek, s amikor elszállnak,
Sír a lelkünk fecskemadár, vége van a nyárnak.:/
Hozzád küldöm ezt a kis dalt
Hozzád küldöm ezt a kis dalt, benne sír a szívem legszebb álma.
Eldalolja én helyettem:régen várok igaz boldogságra.
Hallgasd meg a szívem dalát, elsuttogja, mennyire imádlak,
És, ha szívünk összedobban, eldaloljuk az egész világnak.
Meghallgattad ezt a kis dalt és a szíved lángra lobbant értem,
Azóta oly boldog vagyok a sok csillag szebben ragyog nékem.
/:Rózsaliget lágy ölében rád gondolok, hozzád száll a vágyam,
Majd meglátod, milyen szép lesz, mindörökre itt maradsz majd nálam.:/
Édesanyám lelkem
Édesanyám lelkem, bekopogok nálad,
Szívemből a hála forrón feléd árad.
Annyi áldozatra sosem voltam méltó,
Hogy azt megköszönjem, amit értem tettél,
Nincsen olyan szép szó.
Színes tarka virág borítja a rétet,
Ők mondják el amit az Istentől kérek.
/:Ahány harmatcsepp hull a sok virágszálra,
Annyi áldás szálljon az édesanyámra,
Az én jó anyámra.:/
Halld-e, hogy hívlak ?
Halld-e, hogy hívlak csendes éjszakákon?
Amikor a holdfény elpihen a tájon...
Elér-e a sóhaj álmok szárnyán hozzád?
Mikor a virágok illatukat ontják.
Láthatatlan kezek simogatják orcád.
Hallod-e, hogy hívlak kérő szóval téged?
Megdobban-e szíved, hiányzom-e néked?
/:Érzed-e, hogy álmunk már nem válhat köddé?
El nem válhatunk mi soha-soha többé
Kéklő nefelejcset szedtem
Kéklő nefelejcset szedtem künn a pusztán.
Annak adom én azt, ki mindig jó hozzám.
Aki sok éjszakát virrasztott mellettem.
Annak az asszonynak, aki megtanított minden jóra engem.
Ez a néhány virág mondja el helyettem.
Mikor rá gondolok könnyebb lesz a lelkem.
/:Többet ér a csókja, száz leány csókjánál.
Az egész világon nincsen drágább asszony az édesanyámnál.:/
Künn a pusztán szántok-vetek
Künn a pusztán szántok-vetek, kezem, lábam fáradt,
Téged pedig az uraság viganóban járat.
Becsületed feláldoztad, de én téged nem átkozlak,
Mért is átkoználak,
Hiszen a pénz patikára kellett az anyádnak.
Bimbó voltál, hogy letépett a te uraságod.
Ha meg un, majd eldob, mint egy hervadó virágot.
/:Úgy hívnak, hogy penészvirág, ujjal mutat rád a világ,
Sírsz ahol nem látnak,
Ha mindenki követ dob rád, én karomba zárlak.:/
Ha az enyém volnál
Ha az enyém volnál,
nem volna a bánat az arcodra írva.
Ha az enyém volnál,
ragyogó,két szemed nem volna kisírva.
Lehoznám az égről a csillagot néked,
fehér liliomszál,
Mindig mosolyognál, mindig csak kacagnál,
ha az enyém volnál.
Ha az enyém volnál,
még a hideg tél is szép tavaszra válna,
Ha az enyém volnál,
a cigány is mindig vígat muzsikálna.
||: Estétől reggelig nem zokognék folyton,
síró nótaszónál,
Hogyha megcsókolnál, hogyha rám borulnál,
ha az enyém volnál. :||
Egy Jóska van a faluban
Egy Jóska van a faluban, azt is bolond csavargónak mondják,
Lépteivel éjjel-nappal méregeti a főutca hosszát.
Mindenki csak nevet rajta, ő is nevet, ha mások kacagják,
Nem tudom, hogy ki a bolond, ő vagy azok akik kigúnyolják.
Bánatában lett a Jóska a falunak bolond csavargója,
Valamikor minden éjjel nótaszótól hangos volt az utca,
De akinek szólt a nóta, elköltözött erről a világról,
Ezért bolyong szegény bolond, így búcsúzik el a boldogságtól
Öreg idő, szálló idő
Öreg idő, szálló idő, belepte a holló hajam dérrel.
Teleszórta szívem kertjét sárguló levéllel.
Elvitte a legszebb rózsát,
nem hagyott még lombot sem az ágon,
Elvitte a féltett kincsem,
napsugaras, boldog ifjúságom.
Valamikor de sok könnyet, fájó könnyet csókolt fel az ajkam,
De a hosszú vándorúton egyedül maradtam.
Nem mulatok hangos szóval,
beérem már csendes halk zenével,
Öreg idő, szálló idő,
belepte a holló hajam dérrel.
Szomorúfűz ága hajlik a virágra
Szomorúfűz ága hajlik a virágra,
Fáj a szívem érted, falu szép leánya!
Fáj a szívem érted, de te azt nem bánod,
Van néked nálamnál gyönyörűbb virágod.
Istenem, Istenem, de mit is csináljak,
hogy vegyem meg szívét ennek a kislánynak?
Hiába biztatom, hiába ígérek,
Nem fog rajta semmilyen aranyos ígéret.
Hej, ha e kislánynak az jutna eszébe,
Hogy ideadná szívét énnékem cserébe!
Jaj be jó is járna, megtoldanám sokkal,
Ezer öleléssel s ezerannyi csókkal.
Szeretlek én egyetlenegy virágom
Szeretlek én egyetlenegy virágom,
Szeretlek, mint senkit e nagy világon.
Szerelmem oly tiszta mint a nap,
Amelynek hő fényétől
Eloszlik a tél zord fagya
Kis ibolya kelyhéről.
Szép szemedben lakik a menny, galambom,
Szép szemeddel megbűvöltél angyalom.
Bogár hajad, gyöngysor fogad,
Rózsa ajkad színméze,
Mind oly kedves énelőttem,
Mert meg vagyok igézve.
Száz szál gyertyát
Esik eső sűrű cseppje sötét felhők szállnak,
Szomorúan verdesik a ragyás csárda falát.
Tört ablakán süvít a szél, benne ócska lámpa,
Meg-meginog hosszú drótján, füstös már a lángja.
Vendég ide, hogy is jönne, ily cudar időbe',
A csaplárné is alszik már, künn a kármentőbe'.
Hej! azok a jómadarak most már nem is járnak,
Vége van már, réges-régen a betyárvilágnak.
Ámde mégis ajtó nyílik, lassan belép rajta.
Őszült ember, meglátszik, hogy régi betyár fajta.
A csaplárné is nagyot néz, hogy még egyszer hallja:
Kocsmárosné! Száz szál gyertyát, száz itce bort ide az asztalra!
Száz szál gyertyát, száz itce bort ide az asztalra,
Utána a legszebb kislányt, egymás után sorba,
Kérje meg a szolga bírót, a vármegye ispánját,
Ha nem hozzák rájuk döntöm, ezt a ragyás csárdát.
A vén betyár egyre ordít, fokosát forgatja:
Kocsmárosné! Száz szál gyertyát, száz itce bort ide az asztalra!
Tele van a szemed könnyel
Tele van a szemed könnyel, ha a nevem hallod
De a szíved zokogását soha be nem vallod
Nevetésed hazug hangját én egyedül értem
Belehalsz a vágyódásba, mégsem üzensz értem.
Nem akarok tudni rólad, mindent elfeledtem
Amióta sosem látlak boldog lett a lelkem
//:Könnyek nélkül álmodom át minden éjszakámat
De minden hajnal hasadáskor meghalok utánad.://
Szeretnék május éjszakákon
Szeretnék május éjszakáján letépni minden orgonát!
S mikor ölel az édes álom, díszitni véle kis szobád!
S mikor szíved az üdvre dobban, szeretnék mézet lopni onnan.
Csókolni édes ajkadat... Minden hiába, nem szabad!
Szeretnék mindent elfeledni, amit feledni oly nehéz.
Nevetni, mindent csak nevetni, amíg a szívem könnyre kész.
Égő sebemre mit sem adni, kacagva mindent elsiratni,
Széttépni bús emlékedet...Minden hiába, nem lehet.
Úgy nézek rád, mintha
Úgy nézek rád, mintha nem is idelent a földön járnál
Nincs egyebem ennél a nagy olthatatlan szomjas vágynál.
Ha csak látlak, nekem ünnep, mégis mindig elkerüllek,
bolond lett a hírem.
Én vagyok az oka maga, vagy talán a régimódi, gyámoltalan szívem.
Édesanyám, édesanyám, nincsen néked semmi bűnöd.
Csak nem erre a világra kellett volna engem szülnöd.
Engem itt nem értenek meg, na meg másképp is szeretnek,
nem a sírig hűen.
Kikacagják minduntalan az én árva, boldogtalan régimódi szívem
Volt nekem egy daruszőrű paripám
Volt nekem egy daruszőrű paripám,
Eladatta a szegedi kapitány.
Ott se voltam az áldomás-ivásnál,
No de sebaj, több is veszett Mohácsnál!
Volt nekem egy kicsi tanyám, leégett:
A teleken azt se tudom, kié lett:
Be van írva vásárhelyi tanácsnál,
No de sebaj, több is veszett Mohácsnál!
Volt szeretőm, esztendeig sirattam,
Ő volt az én mindennapi halottam.
Most is megvan a hütelen, de másnál,
No de sebaj, több is veszett Mohácsnál!
Virágos kis ablak
Virágos kis ablak,
selyemfüggöny rajta
valami a szívem mindig oda csalja
ott lakik egy asszony, nincs gyönyörűbb nála
ha egy csókot adna már semmi sem fájna!
Virágos kis ablak,
selyemfüggöny rajta
annak az asszonynak rabja lettem, rabja
elfolytom a vágyam, a sóhajom se sértse
pedig ugy szeretem majd meghalok érte
Volt-e már szívedbe fájdalom?
Volt-e már szívedbe fájdalom?
Sírtál-e néha egy bús dalon?
Mert, ha még nótán nem könnyeztél,
Szívedből sohasem szerettél.
Szívedbe nótázott a cigány,
Bús voltál egyszerre és vidám.
Sírtál és kacagtál a dalon,
Két húron játszott a fájdalom.
Vásárhelyi sétatéren
Vásárhelyi sétatéren Béla cigány muzsikál.
Hajlik ide, hajlik oda liliom szál, rózsaszál.
Én felém is hajladozott, mosolygott egy rózsa.
Bár ne hajlott, hajladozott, ne mosolygott volna.
Béla cigány jó barátom, ne kiéld a hegedűt.
Szerelemről, mennyországról húzz neki egy gyönyörűt.
/:Hegedűd a szívét hozzám, ennek a kislánynak.
Ide hallgass kis galambom, néked muzsikálnak.:/
Vannak el nem csókolt csókok
Vannak el nem csókolt csókok és befelé hulló könnyek
elfelejtett régi álmok, amik vissza sose jönnek
leveleket, üzenet van úgy, hogy már sose várunk
vannak utcák, vannak házak hová többé sose járunk
Vannak szemek amiknek a nevetését sosem nézed
vannak kezek amiknek a remegését sosem érzed
vannak büszke, dacos ajkak, amik soha nem beszélnek
de a könnyes, gyűrött párnák reggel mindent elmesélnek
Vonat vonat betyár vonat
Vonat vonat betyár vonat, most viszi a galambomat Szegedre.
Gyász fekete füstjét a szél, belehordja könnytől ázott szemembe.
Hull a könnyem mint a zápor, fehér kendő lobog még a kezembe.
Vonat vonat betyár vonat, elvitted a galambomat Szegedre.
Három évig lesz a babám Szögedében, az őrmester bakája.
Három évig tiszteleg és jelenti, hogy belépett a szobába.
/:Három évig minden este, kijárok az állomásra siratni.
Betyár vonat de jó volna, most mindjárt a babám után utazni!:/
Valahol egy kis faluban
Valahol egy kis faluban nem nyílnak már a pünkösdi rózsák.
Valahol egy ablak alatt elnémultak a szerelmes nóták.
Valahol egy csöndes utcán, szomorúan álmodozva járok,
Ne tudja meg soha senki, hogy még mindig valakire várok.
Valamikor boldog voltam, ha pünkösdi rózsát láttam nyílni.
Valamikor örömkönnyet tudtam én a rózsák között sírni.
Valamikor nem gondoltam, hogy én egyszer itt maradok árván,
Hogy énnékem nem nyílik már soha virág a pünkösdi rózsán.
Az anyám arra kért
Az anyám arra kért engemet:
Ha tartok szeretőt, csak egyet,
Nem is kell egynél több énnékem,
Csak ez az egy híven szeressen.
Kinek van babája, babája,
A másét ne bántsa, ne bántsa.
Mert amíg a másét keresi,
Magáét könnyen elvesztheti.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése