A Csap-utcán végestelen végig
A Csap-utcán végestelen végig,
Minden kis kapuba' virág nyílik,
Minden kis kapuba' kettő, három,
Csak az enyém hervadt el a nyáron.
A csap-utcán végigsütött a nap,
Végigmuzsikáltatom magamat,
Hadd hallja meg az a híres dáma,
Aki nem az, ne vegye magára.
Hadd hallja meg az a híres dáma,
Ki a legény ebben az utcába'.
Most is ott van a csillag az égen,
Pedig te már hűtlen lettél régen!
Az a csillag az én bizonyságom,
Hogy érted van boldogtalanságom!
Édesanyám panaszt tennék nálad,
Ha én téged sírba' nem tudnálak.
Ha te élnél, vigasztalnál engem,
S nem ölne meg a bánat egészen!
Ahogy én szeretlek, nem szeret úgy senki,
Ahogy én szeretlek, nem szeret úgy senki,
Ahogy én csókollak, nem csókol úgy senki.
Így sohase vártak, így sohase kértek.
Így még nem szerettek soha, soha téged.
Minden virág az én szerelmemből nyílik,
S ez az én szerelmem elkísér a sírig.
/:Minden nóta az én bánatomat zengi.
Ahogy én szeretlek, nem szeret úgy senki.:/
Asszony lesz a lányból
Asszony lesz a lányból, bimbóból a rózsa,
Sok-sok édes percből, sok-sok boldog óra.
Az órákból napok, a napokból évek,
Fekete fürtökből lassan hófehérek,
Lassan hófehérek.
Meg nem állíthatjuk az idő múlását,
Késő ősz időben virág hervadását.
Mert jöhet a tél is, a virág lehullhat,
Csak a mi szerelmünk soha el nem múlhat,
Soha el nem múlhat.
A ti utcátokban fényesebb a csillag
A ti utcátokban fényesebb a csillag,
Szebbek a virágok, édesebb az illat,
Melegebb a napfény, hűvösebb az árnyék:
Talán meg is halnék, ha oda nem járnék.
A ti utcátokban minden ablak tárva,
Csak a te ablakod áll előttem zárva,
Nem vár ott rám senki, mégis oda járok:
Szebbek ott az esték, szebbek a virágok.
A kanyargó Tisza mentén
A kanyargó Tisza mentén, ott születtem,
Oda vágyik egyre vissza az én lelkem.
Pásztor síptól hangos ott az
Árvalányhajt termő róna,
Édesebb ott a madárdal,
Kékebb az ég, hivebb a lány, szebb a nóta.
Látlak-e még szőke Tisza füzes partja?
Kondulsz-e még csendes falum kis harangja?
Vár-e még rám az a kislány,
Fájó szívvel, ahogy írja?
Térdelek-e még előtted,
Édesanyám kakukkfűvel benőtt sírja?
Szülőföldem! Rád gondolok mindörökké,
De úgy érzem nem látlak már soha többé!
Ha itt ér el a halálom,
Ne hagyjatok idegenbe!
A kanyargó Tisza partján
Temessetek akáclombos temetőbe!
A pécskai cigánysoron
A pécskai cigánysoron nagy a sírás, rívás,
A pécskai cigánysoron haldoklik a prímás.
Ezüst botján támaszkodva kesereg a vajda,
Nem látszik a nagy tisztesség, csak a bánat rajta.
Kálmán fiam hívjunk papot, mi a kívánságod?
Mielőtt az Atyavajda trónusát meglátod.
Nem kell a pap, minek a pap, csak az a kérésem:
A hegedűm, a hegedűm temessék el vélem.
Megbocsájtja a nagy Isten, tudom minden bűnöm,
Ha a kedves nótáját majd el-elhegedülöm.
/:Hátra fordul s lopva, titkon könnyet ejt a vajda,
Kálmán cigány az Istennek hegedül már nagyba.:/
Az én jó apámnál
Az én jó apámnál, nincs jobb a világon,
Hiába keresném, párját nem találom.
Mikor rá gondolok, mintha róla szólna,
Szívemben egy szép dal, egy gyönyörű nóta.
Az én jó apámnak, nincsen rossz barátja,
Nincsen szenvedélye, s boldog a családja.
Fárad éjjel, nappal, de már alig várja,
Mikor a gyermekét karjaiba zárja.
Tudom édesapám, sok bajod volt vélem,
Mégis milyen sokat tettél eddig értem.
/:Nélküled nem volna az életem oly szép,
Azt kívánom néked,hogy nagyon soká élj még!
Befútta az utat a hó
Befútta az utat a hó, céltalanul fut a fakó,
Eleresztve kantárszára, búbánatban a gazdája.
Betyárlegény ül a lovon, nagyot sóhajt olykor, olykor,
"Hogy így megcsal, sose hittem, büntesse meg az Úristen"
Csaplárosné,piros virág,egy csattanás nem a világ
Csókoljon meg,ha szíve jó,áldja meg a mindenható
Részegítse meg a betyárt,kinek a kend bora nem árt
Csaplárosné,piros rózsa,részegítse meg a csókja
Akárki az istennyila, rabol, gyilkol a határba',
A vármegye katonája, csak a lovam nyomát járja.
Betyár volt az édesapám, öregapám nemkülönben.
Becsületes igaz ember, hogy lett volna énbelőlem.
Én gyönyörűségem
Jaj, de messze estél tőlem, nem láthatom édes kicsiny orcád!
Minden este gondolatban felkereslek, elmegyek tehozzád.
Nézd te is a csillagokat, ha kigyúlnak odafenn az égen,
Találkozunk bizonyosan, csillagok közt én gyönyörűségem,
Én gyönyörűségem.
Jaj, de nagyon homályosak, a csillagok ott fenn a mennybolton!
Keresgélem a miénket és a könnyem törölgetem folyton.
Nem jött hír már napok óta, levelet se küldesz már te nékem,
S azért halvány minden csillag, mert elhagytál én gyönyörűségem,
Én gyönyörűségem.
Cserfaerdő újra zöldül
Cserfaerdő újra zöldül, új tavasz kél,
madár dalol a lombon.
Új virág van koszorúdban,
jöjj ki még a gyalogútra galambom.
Búcsúzzunk el, hisz szívednek
új csillagok integetnek,
Benne új vágyak lángolnak.
Érzem, napom lemenőben,
s ott nyugszom a temetőben maholnap.
Ne nézz vissza a múlt nyárba,
bú lakattal van bezárva az ablak.
A párkányát moha födte,
minek tudnád, hogy mögötte siratlak.
/:Mert a leány, valamennyi,
könnyen tudja elfeledni,
Illatos tavaszi álmát.
Azt a régi, hervadt rózsát,
mely nem illik tehozzád, mért sajnálnád?:/
Egy rózsafán megszámláltam száz rózsát
Egy rózsafán megszámláltam száz rózsát,
Századikat elküldöttem te hozzád.
Közepébe leheltem a lelkemet,
Tépd össze, ha nem szeretsz már engemet.
A mi házunk felett csak egy csillag van,
Annak a csillagnak sok irigye van,
/:Irigyelik tőlem azt a csillagot,
Mely az én bús életemre ragyogott.:/
Eltörött a hegedűm
Eltörött a hegedűm, nem akar szólani,
Rózsi, Rózsi mi bajod? Mért nem akarsz szólni.
A hegedűm majd megreparálom...
Szólalj meg hát, rubintos virágom.
Hozok mosdóvizet is gyöngypatak vizéből,
Ellopom a színét is rózsa levelétől.
/:Te leszel a legszebb a világon,
Szólalj meg hát, rubintos virágom.:/
Esik eső hegyen-völgyön
Esik eső hegyen-völgyön,
csak úgy járok messze földön:
Nincs, kenyeret aki szegjen,
poharamba aki töltsön.
Kifordítom a subámat,
bévül marad a búbánat,
Hűtlen kedves kis galambom,
meghalok én te utánad.
Hogyha újra megtalálom,
a szívemre ide zárom.
Nem hagyom el többé soha,
semmi kincsért a világon.
Virág lesz az ablakában,
fehér szegfű, piros mályva.
Hallgasd meg a sóhajtásom,
gyere vissza édes párom.
Fehér galamb száll a falu felett
Fehér galamb száll a falu felett,
Viszi az én bánatos lelkemet.
Nyugtalanul szálldos ide-oda,
Nem leszek én boldog talán soha.
F.:
Csókoltam én szép lányt már eleget,
De igazán egyik se szeretett.
/:Nem hall engem senki sóhajtani,
csak igazán szeressen valaki.:/
N.:
Bánat tépi szívemet, lelkemet,
Mert igazán senki se szeretett.
/:Nem hall engem senki sóhajtani,
Csak igazán szeressen valaki.:/
Gyere velem akáclombos falumba
Gyere velem akáclombos falumba,
Oda viszlek ölelő két karomba.
Édesanyám gondol majd rád,
Rózsalevél lesz a párnád,
Lábad nyomán kinyílik a virág is.
Nézlek, nézlek, mint a nap a felleget,
Hátha szíved valamikor megszeret.
/:Hogyha látlak, hogyha nézlek,
Sír bennem a fájó lélek,
Szegény szívem úgy elfogja a bánat.:/
A lány válasz
Nem megyek én akáclombos faludba,
Ne várj engem két ölelő karodba,
Van énnekem édesanyám,
Aki gondot visel énrám.
A lábam nyomán most is nyílik a virág
Nem megyek el a templomba
Nem megyek el a templomba, mikor téged esketnek,
Ne tudják, hogy az az eskü úgy fáj mind a kettőnknek!
De ha mégis elmennék, de ha én is ott lennék,
Tudom Isten, hogy zokognánk mind a ketten.
Ólmos eső verdesi a legényszobám ablakát,
Azt mondják, hogy nem vagy boldog, azt beszéli a világ.
Szép asszony lett belőled, jó asszony lett belőled,
Istenem, csak ne zokognánk mind a ketten!
Ne nézzetek úgy rám
Ne nézzetek úgy rám, mint egy csavargóra,
Mint akinek szíve sohase lett volna
Ne nézzetek úgy rám, ne bántatok engem
Hisz' nekem is van szívem, nekem is van lelkem
Ha nem volna szívem, ha nem volna lelkem
Hát sohase látnátok, csavarogni engem
De nincs nyugodalmam, nem bírom feledni,
Hogy annak, ki szegény, nem szabad szeretni
De nincs nyugodalmam, nem bírom feledni,
Hogy annak, ki szegény, bizony nem szabad szeretni..
Nem várom a leveledet
Nem várom a leveledet,én se küldök üzenetet hozzád.
Köszönöm a szerelmedet,köszönöm a sok-sok boldog órát.
Hogy mit érzek,nem mondhatom,csak a könnyem hullatgatom,
Hulatgatom,mint ősszel a virágok,hogyha a dér korán leszáll reájuk.
Nem várom a leveledet,úgyse tudnál mit mondani nékem.
Akárhogy is szerettelek,csak elválunk békességben,szépen.
/:Érző szívem most is szeret,legyen szép az emlékezet,
Mint őszi nap fáradt,bágyadt sugára,mint a virág emlékkönyvbe bezárva.:/
Nincsen minden emberfia
Nincsen minden emberfia homlokára írva
Meddig iszik, meddig mulat, mikor teszik sírba
Te sem maradhatsz meg magnak, a virágok is elhervadnak
Jössz te még a mi utcánkba, én majd kikacaglak
Ha majd egyszer visszajönnél, csalódottan, árván
Kacagnék e szíved, lelked nagy szomorúságán
Éreznék e gyűlölséget, vagy tán' durván bánnék véled
Jaj, dehogyis bántanálak, én csak szeretnélek
Nem tudom,hogy mi csalogat
Nem tudom,hogy mi csalogat mindig tifelétek,
Akármerre veszem utam,tihozzátok érek.
Ahogy nézem szemed fényét,szívemmel is baj van,
Nem tudom,hogy szeretsz-e még,vagy csak nevetsz rajtam,
Mért nevetnél rajtam.
Elindulok más utcába,tőled mit is várok?
Azon veszem észre magam,kaputokban állok.
/:Rájöttem,hogy nem tudok már nálad nélkül élni,
Nem tudom a bolond szívem újra kicserélni,
Úgysem kicserélni.:/
Rá van írva az arcodra
Rá van írva az arcodra, hogy te sem vagy boldog.
Hazugság a hangos kedved, akárhogy is mondod.
Hazugság, hogy elfeledted azt a hűtlen régit,
Hisz a hosszú éjszakákat érte sírod végig.
Lesz még idő, hogy visszatér egy-egy boldog óra,
Amikor majd önfeledten álmodozol róla.
Amikor majd a szívedbe visszatér a béke,
Amikor majd könnyek nélkül imádkozol érte.
Nem jön levél
Nem jön levél, hiába várom,
Minden reményem elhagyott.
Mint dér ütötte őszi fákon,
A sárga lomb elhervadott.
A kertet járom elmerengve,
Zörgő haraszt halkan beszél:
S a gyászoló fák néma csöndje
Suttogva szól: nem jön levél...
Bohó szívem s ti száraz ágak,
Nem értitek, mit zúg a szél,
Hiába vágy, hiába bánat:
Nem jön levél, nem jön levél.
Nem kell pénz a boldogsághoz
Nem kell pénz a boldogsághoz, nem kell ahhoz semmi,
Isten tudja, mért nem tudok mégsem boldog lenni.
Az utcákat végigjárom, nem vár ott rám senki...
Hej! minek is él az ember,
Fájó szívvel, könnyes szemmel,
Ha nem tud feledni?
Ami elmúlt, nem jön vissza, hiába is várom,
Az álom is azért álom, hogy egyszer elszálljon.
Az a csók a legszebb csók, mit nem csókolunk végig...
Új szerelem, régi bánat,
Ölelem az új babámat,
Siratom a régi
Nem való bokréta
Nem való bokréta tűrött süveg mellé,
Nem való a szép lány szegény legény mellé.
Mit is jár utána, akinek nincs módja
Fodros rokolyára, selyem suhogóra, puccos viganóra.
És én mégis, mégis csak járok utána,
Piros rózsa nyílik a lába nyomába'.
Ezrével nyíljanak útján a virágok,
Hogyan van, hogy mégis, míg utána járok, tövisekre hágok!
Nincsen annyi tenger csillag az égen
Nincsen annyi tenger csillag az égen,
Mint ahányszor eszembe jutsz te nékem.
Ha te engem, szint oly híven szeretnél,
Mélyebb lenne, nagyobb lenne szerelmünk a tengernél.
Édesanyám leányának neveznek,
Nem tehetek róla, hogy így szeretlek.
Édesanyám azt kötötte lelkemre,
Ne öleljek, ne szorítsak csalfa legényt keblemre.
Én vagyok a falu rossza egyedül egyedül.
Engem ugat minden kutya messziről.
Sem az anyám, sem az apám nem volt rossz,
Csak egyedül, csak egyedül, magam vagyok a gonosz.
Nincsen rózsa tövis nélkül
Nincsen rózsa tövis nélkül,
Szerelem szenvedés nélkül.
Ráfizetsz a boldogságra,
Minden csóknak könny az ára,
Minden csóknak könny az ára.
Én is drágán megfizettem,
Hogy szerettek és szerettem.
Boldogtalan lettem végül...
Nincsen rózsa tövis nélkül,
Szerelem szenvedés nélkül.
Páros csillag az ég alján
Páros csillag az ég alján,
Egyik fényes, másik halvány.
Én nem tudom, miért fáj úgy nékem,
Mikor azt a két csillagot nézem.
Amelyik oly szépen ragyog,
Rózsám, az a te csillagod.
Amelyik ott alig-alig látszik,
Az az enyém, tiéd az a másik.
Sápadt csillag, de kár néked,
Azt a fényest kerülgetned.
Egyre jobban haloványulsz tőle,
Jobban tennéd, szállnál le a földre
Magas jegenyefán
Magas jegenyefán sárgarigó fészek.
Édes kis angyalom! De szeretlek téged.
Az a sárgarigó könnyen felszáll oda,
De én tihozzátok nem mehetek soha.
Magas a házatok, kunyhóban lakom én.
Hogy járhatna hozzád ilyen szegény legény.
/:Hej, pedig ha egyszer mihozzánk eljönnél,
Magas házatokba vissza sose mennél.:/
Selyem kendő, selyem kötény
Selyem kendő, selyem kötény, selyem szoknya!
Nem vagyok én ilyesmihez hozzászokva,
Nem vagyok én bíró lánya, nincsen módom,
Csak így élek, csak így járok szegény módon.
Szóvá tett a világ engem szegény árvát,
Én őrzöm a falu legszebb libanyáját.
Száz a libám, tizenhárom a gúnárom.
A tilalmast egyedül csak magam járom
Piros rózsa, feslő rózsa
Piros rózsa, feslő rózsa virított a kis ablakba'.
Egy szép reggel arra jártam, beteg lettem, hogy megláttam.
Nem járok már arra régen, virul-e még, azt se kérdem,
Álmodozom mindig róla, bár sohase láttam volna.
Piros rózsa, feslő rózsa, nem virít már az ablakba',
Egy szép reggel arra jártam, beteg lettem, mert nem láttam.
Azt a rózsát, piros rózsát, réges-rég leszakították,
Kint nyugszik a temetőbe', boldogságom szemfedője.
Sirassatok engem orgonavirágok
Sirassatok engem orgonavirágok,
A szülőfalumtól mindörökre válok.
Ha elmegyek messze útra,
Meg sem kérdi, meg se tudja senki lelke,
Csak egy kislány marad árva,
Csak egy ablak marad zárva,
Csak egy ablak marad zárva minden este.
Mikor kimegyek a falu határából,
Nehéz búcsút veszek mindenik fájától.
Ha minden lomb rám borulna,
Minden bokor visszahúzna, mindhiába!
Csak egy kislány föl ne sírna,
Csak egy ablak ki ne nyílna,
Csak egy ablak ki ne nyílna majd utánam.
Tele van a város akácfa virággal
Tele van a város akácfa virággal,
Akácfa virágnak édes illatával.
Bolyongok alattuk ébren álmodozva,
Mintha minden egy akácfa nekem virágozna.
Mintha a nagy utcák lármája elülne,
S körültem a város faluvá szépülne.
Mintha csak ott járnék a mi kis falunkba',
Ráismerek illatáról minden akácunkra.
Akácfa erdőség, kicsi falum képe,
Gyermekkori álmom ezer szép emléke.
Milyen gyönyörűség gondolni is rátok,
Házunk előtt bólintgató akácfa virágok.
Ó, hol van az álmom, mit alattuk szőttem?
S az a világ, ami akkor állt előttem?
Hová lettél, hová, ábrándok világa?
Te maradtál csak egyedül, akácfa virága.
Rácsos kapu, rácsos ablak
Rácsos kapu, rácsos ablak,
Nemsokára itten hagylak,
Elmegyek én csendben, könnyen,
Ki se csordul tán a könnyem.
De majd otthon mikor kérdik,
Azt a kislányt, azt a régit,
Akkor titkon elsiratlak,
Rácsos kapu, rácsos ablak.
Emlékszel e mikor este,
Ajkam ajkad,hogy kereste,
Átölelve csókoltalak,
S nyitva volt a rácsos ablak.
De azóta tudja Isten,
Megváltozott nálad minden,
Nem csókolom már az ajkad,
S bezárult a rácsos ablak.
Majd megnyílik más szavára,
Másé lesz majd az a lányka,
Hulló könnye marad meg csak,
Rácsos kapu,rácsos ablak.
Száz szál piros rózsát küldöttem tenéked
Száz szál piros rózsát küldöttem tenéked.
Hallgasd meg, hogy milyen szép mesét mesélnek.
Hogyha meghallgattad, küldj vissza egy szálat,
S ha nem szeretsz, akkor dobd el mind a százat.
Zivataros, sötét, csillagtalan éjjel,
Dobd ki a viharba, hadd szóródjon széjjel.
Ha egyszer a szíved nem tudták megvenni,
Szórja szét a szélvész, ne maradjon semmi.
Nincsen csillag
Nincsen csillag, mind lehullott a földre.
Nincs szeretőm, mert elhagyott örökre.
Sűrű eső, záporeső hull a magas egekbül,
Boldogtalan csak én vagyok egyedül.
Véletlenül feltekintek az égre:
Nincsen csillag, mind lehullott a földre!
Két délelőtt, két délután bejárhatnám az eget:
Úgy tudnám meg, hogy a rózsám nem szeret.
Elmegyek én már e tájról messzire.
Hűtlen rózsám, Isten veled örökre!
Jobb is lesz majd, jobb is lesz majd ott a hideg hant alatt,
Ott legalább nem érzek több fájdalmat..
Oda van a virágos nyár
Oda van a virágos nyár, minden levél sárga.
Jajgatva sír a szellő is, mintha neki fájna.
Fel-felzokog, úgy kesereg ott kinn az avarban,
Mint mikor az én rózsámnak,
szerelmetes violámnak,
Elvesztét sirattam.
Szellő, szellő, síró szellő, fáj, a szívem, lelkem,
Beteg vagyok, meg is halok, sirassál el engem.
Vidd magaddal a szívemet e világon végig,
Mutogasd meg mindenkinek,
milyenek a vérző szívek,
Mikor összetépik.
Rózsabokor a domboldalon
Rózsabokor a domboldalon,
Borulj a vállamra angyalom,
Súgjad a fülembe, hogy szeretsz,
Hej, milyen jól esik nékem ez.
Lenn a Dunában a nap képe,
Reszket a folyó örömébe',
Ringatja a napot csendesen,
Éppúgy, mint én téged kedvesem.
Mit nem fognak rám a gonoszok,
Hogy én istentagadó vagyok!
Hej, pedig most is imádkozom...
Szíved dobogását hallgatom.
Sose lettem volna
Sose lettem volna az, amivé lettem!
Megbűnhődtem, hogy egyszer a szívem után mentem.
Szívem után mentem, nem hallgattam másra!
Elvette az eszemet egy asszony kacagása!
Elhagyott az asszony, szívem összetépte!
Hogyha bűn a szerelem, én megszenvedtem érte...
Mégis büszke voltam, vissza sose hívtam!
De lelkemben azt az asszonyt százszor visszasírtam!
Születésed ünnepnapján
Születésed ünnepnapján száz virágból küldök csokrot néked,
Édes hangú muzsikával, a nótáddal köszöntelek téged.
Ami szép van a világon, mindazokat szívemből kívánom,
Sose érjen téged bánat, tövist ne láss, csak rózsákat!
Örök legyen a szerelmünk, napsugaram, édes boldogságom.
Most még tavasz napja ragyog, a virágok szirmaikat bontják,
Majd, ha eljő az ősz, a tél, megsárgulva mind a földre szórják.
/:Tűnő, múló minden, minden, szeressük hát szép kedvesem egymást.
Ne szálljanak el az álmok, ne érjenek csalódások!
Mindig együtt ünnepeljük a te drága születésed napját.:/
Szeged felől jön egy halász
Szeged felől jön egy halász a kalapján fekete gyász.
Ki van a két szeme sírva, babáját tette a sírba.
Alacsony ház, füstös kémény ott lakik egy cigány legény.
Búsan szól a hegedűje, elhagyta a szeretője.
Élet, élet betyár élet, mivel vagyok adós néked.
/:Le rovom az adósságom, ha meghalok azt se bánom.:/
Tele van a csipkebokor virággal,
Tele van a csipkebokor virággal,
Tele van a szívem szomorúsággal.
Mire az a csipkebokor elszárad,
Meghalok én,édes rózsám utánad.
Házunk előtt folyik el a Berettyó,
Abban fürdik három fekete holló.
Három fekete hollónak hat szárnya,
Nem leszek én senki megunt babája.
Kalapomnál párosával a rózsa,
Mint szép lányok mosolyognak le róla.
Hej, ha velük, velük is azt tehetném,
Feleségül párosával vehetném.
Párjával ül a madár a fatetőn,
Volt már nékem sok csapodár szeretőm.
Volt szeretőm, de mihaszna szerettem,
Feleségül egyet el nem vehettem.
Ütött-kopott öreg csárda
Ütött-kopott öreg csárda, jaj, de árva,
Ajtaja is, ablaka is nyitva, tárva.
Födelét a kóbor szelek hordozgatják széjjel...
Csak a kémény viaskodik éjszakánként még tolvaj széllel.
Öreg csárda, hova lettek a betyárok,
A sok pandúr, aki féltve lesett rájok?
Hová tűnt el a csaplárné kökényszemű lánya,
Ki a betyárt minden este tüzes borral, forró csókkal várta.
Ütött-kopott öreg csárda, ne szólj róla,
Az útszélen roskadozik egy bitófa.
Bitó mellett két bedőlt sír, nincsen keresztfája,
Ott pihen a futó betyár, s a bánattól elhervadt babája.
Tejben fürdik az én rózsám
Tejben fürdik az én rózsám, ha felkel
Törülközik tearózsa levéllel
Fényesebb is az orcája a hónál
Pirosabb is a hasadó hajnalnál
Jaj, de félek mikor zúgó szél támad
Te zúgó szél meg ne fújd a rózsámat
Süss le rá Nap, Isten szeme ahol van
Állj meg madár feje fölött dalolva
Van egy szőke asszony
Van egy szőke asszony, fehér, mint a rózsa.
Annak az asszonynak halálos a csókja.
Miatta nem alszok, züllök minden éjjel,
Mert a boldogságát kegyetlen szeszéllyel én tapostam széjjel.
Bűneimért tudom, könnyel kell fizetni.
Fizettem, de boldog mégsem tudok lenni.
/:Nem tudok így élni, megbűnhődtem érte,
Édes szőke asszony, térden állva kérem, bocsásson meg nékem!:/
Valakit szeretek, valakit imádok
Valakit szeretek, valakit imádok
Valakit keresek, valakire várok
Keresem a boldogságom, keresem a párom
Sehol nem találom
Valamikor egyszer, nem is olyan régen
Nékem is volt csillag odafent az égen
Elhervadt az akácvirág, elhervadok én is
De szeretlek mégis
Fáj a szívem, lelkem, elkerül az álom,
Akit én kerestem, nem jött el a párom.
Keresem a régi álmom széles e világon,
Sehol se találom.
Gyere el még egyszer egyetlenegy szóra,
Szálljon rám még egyszer az a boldog óra.
Mindhiába hívom, várom, keresem a párom,
Sehol se találom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése