IDÉZETEK-VIRÁGOK


Te vagy bennem a bizonyosság,
az önvédelem és a gőg,
a különbség, az azonosság,
a fejtartás mások előtt.
Ha jössz, a padló is megéled,
körvonalat kap a világ,
a tárgyak előrefeszülnek,
türelmük szétveti az ajtót,
lebiccenő fejem fölött
a lámpa lélegző virág,
jaj, nézd, hogy szeretek,
szeretek várni rád.
Gergely Ágnes



 Ó, béke! béke!
legyen béke már!
Legyen vége már!

Aki halott, megbocsát,
ragyog az ég sátra.
Testvérek, ha túl leszünk,
sohse nézünk hátra!
Ki a bűnös, ne kérdjük,
ültessünk virágot,
szeressük és megértsük
az egész világot.
Babits Mihály




A te napod, a te virágod
Ejté meg egykor lelkemet;
Azt a napot, azt a virágot
Feledni nékem nem lehet!
Ébredő szív első szerelme,
Van-e ki téged elfeledne?...
Van-e ki téged eltemet?...
Ady Endre
 



Ne hívj, ne csalj, szerelem szép világa!
Az én világom irdatlan, sötét,
Ezer tavasz s ezer tavasz virága
El nem zavarja fullasztó ködét.

Ne hívj, ne csalj, én nem tudok szeretni,
Lelkem kifosztott, nyomorult, szegény.
Elkárhozástól meg nem váltja semmi
S a te sugárod: őrjöngő remény.
Ady Endre
 




Holdvilág csak boldogságunk;
Füst a balsors, mely elszáll;
Gyertyaláng egész világunk;
Egy fuvallat a halál.
Vársz hírt s halhatatlanságot?
Illat az, mely tölt virágot,
És a rózsát, ha elhull,
Még egy perccel éli túl.
Kölcsey Ferenc








A szép arc, mint tavasz virága,
Alig virul, hervadni kezd,
Csak egy szépség van, mely sírig tart,
Mit érzésünk másokra fest.



Lehet élni zene nélkül is. 
A sivatagon át is vezet út. 
De mi (...) azt akarjuk, 
hogy az ember ne úgy járja
végig élete útját,
mintha sivatagon menne át, 
hanem virágos réteken.



Kellesz nekem, igazság szava...
Csillag vezet, és majd eljutok oda, ahol
Virágok élnek, s világok égnek...
És nincs még talán minden oda.

Repíts, álom, mondd el a választ,

Mely útra lép, aki helyesen választ?



A fák levelei tavasszal újra kihajtanak
és ősszel újra lehullanak. 
A virágok újra kinyitnak és újra elhervadnak. 
Újra jön a tavasz, újra jön a nyár, 
újra jön ősz és újra jön tél.
És Te természetesen azt mondod erre,
hogy nem is lehetne másként, 
mert így van ez jól. 
Miért vagy úgy kétségbeesve tehát, 
hogy újra elölről kell elkezdd az életedet?

A szerelem az adni tudás képessége 
nélkül olyan,mint egy kert, 
amelyben nincs virág.
Én minél többet szerettem
 volna adni neki magamból.
Nagyon szerettem volna,
ám egész idő alatt kőfalba ütköztem.
 

Az a gyáva,
Ki, amit érez, elrejti magába,
És ami benne gyönge, emberi,
A másiknak föltárni nem meri.
Mért várod őt, ha nem ezért?
A boldog élet vágya nem kísért?
Galambok közt, virágos szigeten,
Békés, családi kör, parányi házban.
Az élet szép... Tenéked magyarázzam?



 
Tudod, én olyannak látom az embert, 
mint valami zárt bimbót. 
A legtöbb dolog, amit olvas vagy cselekszik,
nincs rá hatással, 
de vannak aztán olyan élmények is, 
amelyeknek különös a jelentésük, 
énje szempontjából. 
Ezek mind felpattantanak egy-egy szirmot a bimbón;
így fakad fel aztán egyik szirom a másik után, 
míg végre kinyílik az egész virág.
 


Ne gondold, hogy a szeretet örök.
Nagyon törékeny, olyan törékeny, 
mint egy rózsa.
Reggel még pompában áll - estére eltűnik
. Bármilyen apróság elpusztíthatja. 
Minél kifinomultabb valami, annál törékenyebb. 
Oltalmazni kell. Egy szikla megmarad, 
de a virág eltűnik. Ha egy sziklát dobsz a virágra,
a sziklának nem esik bántódása,
de a virág elpusztul. 
A szeretet nagyon törékeny, nagyon érzékeny.


Játékaidat elvehetik, ruháidat,
 pénzedet is elvehetik mások. 
De nincsen olyan hatalma a földnek, 
 amelyik elvehetné tőled azt,
hogy a pillangónak tarka szárnya van, 
s hogy a rigófütty olyan az erdőn,
mintha egy nagy kék virág nyílna ki benned.
Nem veheti el senki tőled azt, 
hogy a tavaszi szellőnek édes nyírfaillata van,
és selymes puha keze, mint a jó tündéreknek.

 
Sírok én is, siratgatom
Boldogságom; hiába,
Nem fog az már újra nyílni,
Mint a jázmin virága.
Ha látnátok, mikor könnyem
Az arcomon lepereg,
Tudom, hogy megsajnálnátok,
Gonosz nyelvű emberek.



Mit számít, hogy többé nem tündököl,
az a fény eltűnt a szemem elől,
az óra vissza sose jő,
mikor nyílt a virág, pompázott a mező;
nem szomorkodunk: az ad
erőt, ami megmarad.






 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése