Faggyút, gyertyát égetek én,
Barna legényt szeretek én.
/:Erre gyere csak, majd megcsókollak,
Úgyis tudják csak az enyém vagy.:/
Gémes kút a házunk előtt,
Nem volt ilyen szép szeretőd.
/:Ne bolondozz már, vár a szívem vár,
Nékünk danol minden kismadár.:/
Húzd rá cigány disznót adok,
Had túrja fel az udvarod.
/:Recefice haj, leveles a gally,
Engem rózsám soha meg ne csalj!:/
Szomorú a nyárfaerdő
Szomorú a nyárfaerdő, fodrával a futó felhő bevonta.
Messze elment a kedvesem, siratgatom keservesen naponta.
Köd lepte be a nagy Szamost, itt minálunk nem járja már a nóta,
Azt susogja minden nyárfa, hogy minálunk minden árva azóta.
Ugye babám visszajössz még, csillagos lesz újra az ég felettem,
Összefonva újra kezünk, ugye megint ölelkezünk mi ketten.
Elfelejtem minden könnyem, elfeledjük ugye könnyen bánatunk,
Elringatva csókkal téged, bűvös-bájos szép meséket álmodunk
Két gyöngye volt
Két gyöngye volt a falunak, két virága,
Mind a kettő úgy vágyott a boldogságra.
Az egyiket elkísérték esküvőre,
A másikat szép csendesen, kivitték a temetőbe.
Özvegyasszony a lányodat ne sirassad,
Te sem örülj, hogy a tiéd férjhez adtad!
Ki tudja? - a jobbik sorsot melyik élte,
Melyiknek volt lakodalma, melyiknek a temetése?
Darumadár útnak indul
Darumadár útnak indul, búcsúzik a fészkétől,
Messze hangzik bús panasza délre szálló felhőkből.
Majd, ha én is útra kelek, én még sokkal messzebb megyek,
Nem jár arra a madár sem, nem jut el a sóhajtás sem odáig.
Tavasszal, ha a tó partján kék nefelejcs virágzik,
Darumadár újra megjön, nem marad el sokáig.
/:De ahová én elmegyek, ott nincs se tél, se kikelet,
Nincs szerelem, nincsen féltés, nincsen onnan visszatérés sohasem.:/
Azt a boldogságot
Azt a boldogságot, amit tőled kaptam,
Úgy hoztad el nékem, ahogy megálmodtam.
Szép tavasszal jöttél, csókos napsugárral,
Nyíló kis virágok, hófehér virágok, első illatával.
Nyár lett a tavaszból, virultak a rózsák,
Eljöttek a kedves őszi alkonyórák.
/:Összeforrt a lelkünk dallal, kacagással,
Te sem lettél volna, én sem lettem volna ilyen boldog mással.:/
Ott fogsz majd sírni
Szívem, ma vártam a kis szobámban,
Ígérte, eljön ma még:
Egy búcsúszóra, egy búcsúcsókra,
Hogy idenyújtja kezét…
Szívem, ma vártam a kis szobámban.
S helyette jött egy levél,
Benne csak ennyi: férjhez kell menni,
Maga is tudja, mért!
Refrén:
Ott fogsz majd sírni, ahol senki se lát,
Százszor megcsókolsz majd egy szál ibolyát
Ne írd, hogy vége, hisz azt nem hiszem én,
Nappal kigúnyolsz, de az álmod enyém.
Vissza fogsz hívni, te se bírod soká.
Lesz még, hogy járnál egy kis ablak alá.
Akkor már késő, nem is gondolok rád.
Ott fogsz majd sírni, ahol senki se lát.
Tudom kisasszony, maholnap asszony
A régi kedves babám:
A vőlegény vár…
S a szép regény már
Sose jön vissza talán…
De mégis érzem, a kis szívében
Kísért a múltunk dala,
S ha majd a párja szívére zárja,
Gondol majd rám maga!
Ki ballagok a vasútra
Kiballagok a vasúthoz találkozni véled,
Viszek kéklő nefelejcset, gyöngyvirágot néked.
Jól tudom, hogy elvárhatlak örökkön-örökké,
Az a vonat nem érkezik soha-soha többé.
Elballagok a vasútról, nincs ott mit keresnem...
Megértettem:nem szabadna ily nagyon szeretnem!
/:De a szegény, megvert szívem mégis kitart végig:
Künn marad a legutolsó vonat érkezésig.:/
Meg kérdeztem egy virágtól
Megkérdeztem egy virágtól, mely egy síron nőtt magától,
Mondd meg nékem te kis virág: Szebb-e, jobb-e a másvilág?
Azt felelte a kis virág: Nem szebb, nem jobb a másvilág,
Mert akinek bánata van, itt is, ott is boldogtalan.
Mondjátok hát kis virágok: Látom-e még akit várok?
Vajon hozzám visszatér-e? Leszek-e még boldog vele?
/:Ülök-e még véle szembe? Néz-e mélyen a szemembe?
Kis kertemben búsan állok, nem felelnek a virágok.:/
Ha én egyszer hinni tudnék
Ha én egyszer hinni tudnék két szemed tüzének.
Ha én egyszer elmondhatnám, hogy szeretlek téged.
Ha én egyszer megállhatnék véled csak egy szóra.
Örömében, hideg télben kinyílna a rózsa.
A vén hold is abba hagyná az útját az égen.
Irigykedve jönne le, hogy mindkettőnket nézzen.
/:Mosolyogva énekelném vélünk hajnal tájon.
Minek is van csak egy kislány ezen a világon.:/
Ha szívedbe zárnál
Ha szívedbe zárnál, szebb lenne az élet,
Lábad elé raknám a virágos rétet.
Minden dalos madár, csak nekünk dalolna,
Ha szívedbe zárnál, milyen jó is volna.
Ha az enyém lennél, virágokon járnék,
Szélben, hóviharban én sohase fáznék.
/:Mindig mosolyognék, mindig csak dalolnék,
Fénylő két szemedhez hűtlen sosem lennék.:/
Délibábos álmok
Délibábos álmok elhagytatok régen,
Fagyos szívű rózsák miért nyíltatok nékem?
Jó lenne bánatot, könnyeket feledni,
Virágos tavasszal még egyszer szeretni,
Csak téged szeretni.
Mikor akácillat simogat majd téged,
A nyíló virággal üzenem meg néked,
Még mindig várok rád, hisz egyszer szerettél,
Mindened én voltam, de már elfeledtél,
Mindent elfeledtél.
Nem tudok én néked
Nem tudok én néked csak virágot hozni,
Nem tudok én már csak rólad álmodozni,
Nem látok nem hallok, rabod vagyok, lelkem.
Kék szemű, szöghajú, sugaras szerelmem!
Két apró kis szoba, több minek is lenne,
Ugye, kis galambom, megleszünk mi benne?
Ugye, neki vágunk, ugye, hogy nem félünk?
Megáldja az Isten a mi szegénységünk.
Orgona virágos tavasz éjszakákon
Orgonavirágos tavasz éjszakákon te jutsz az eszembe,
Elbolyong a lelkem az utcákon végig, a múltat keresve.
Könnyes szemmel nézek a csillagos égre,
Panaszkodom titkon, már senkit se várok,
Miért hazudtatok szerelemről nékem, orgonavirágok?
Orgonavirágok, hogyha hinni tudnék egyszer, utoljára.
Újra nékem nyílna minden szép tavasznak illatos virága.
Éjjel-nappal mindig szív dobogva várnám,
Hogy még visszatérnek a gyönyörű álmok...
Akkor hazudjatok szerelemről nékem, orgonavirágok.
Ha egy őszi estén
Ha egy őszi estén újra föl keresném, minden másképp lenne,
Ami csak bánt, éget:minden hiba, vétek, feledésbe menne.
Becéznélek százképp, a nyomodba járnék, akárcsak egy árnyék.
Éjjel is meg nappal, csendes alázattal a csókodra várnék.
Rovom az utcákat, füttyös kedvem támad:sóhaj lesz belőle,
Bánat fészkel bennem, beteg az én lelkem, nem kap így erőre.
/:Küszöbén a télnek, minden gond feléled, egymagamba félek.
Gyere haza kincsem, téged vár itt minden, elpusztulok érted.:/
Volt egyszer egy mese
Volt egyszer egy mese, nem mondtuk el végig,
Egyikünk se jutott el, csak a közepéig.
Beleszólt a végzet ebbe a mesébe,
S mikor a legszebb volt, akkor hagytuk félbe.
Volt egyszer, hol nem volt, ma is hiszünk benne,
Ha valóra válna, tán igaz se lenne.
Szemünk ezután már csak egymásra nézzen,
S félbeszakadt mesénk mondjuk el egészen.
Sorrentoi szerenád
Vén mesét mesél a tenger, s hallgatja a telihold
Te meg én két furcsa ember Sorrentoban boldog volt
Hittük azt, hogy hű az ember és a szív örökké ég
Sorrentoban bölcs a tenger, s vén mesét mesél a szél
Szerelmet hozott a szellő narancs ligetek felöl
Te voltál nekem az első azt hittem a vágy meg öl
Kint a tónál pálmák lengnek, lengeti az esti szél
Valahol egy gondolában barnahajó lány mesél
Barna fiú csak figyelte hallgatta a lány szavát
És gitárján fel-felcsendült a sorrentói szerenád
Marianna drága lányka csak te érted élek én
Szívem ég a forró vágytól Marianna légy enyém
Kis csónakunk tovaszáguld a hullámzó tengeren
És a fényes kéklő égben szerelmünkkel elsuhan
Hittük azt, hogy hű az ember és a szív örökké ég
Sorrentoban bölcs a tenger vén mesét mesél a szél.
Van, egy nóta nem dalolja senki,
Van, egy nóta nem dalolja senki,
Elfelejtett kopott kis regény.
Barna kislány fekete szemébe,
Szerelmes lett egy barna legény.
Minden este húzza halkan csendben,
Egy muskátlis kis ablaka alatt.
Sírt a legény, zokogott a lelke,
S kacagott a leány ez alatt.
Refr.
Szállj, szállj szerenád
Egy holdvilágos éjjen át.
Barna kis lány azt dalolja:
Ablakában nem szól többé szerenád!
Halk koppanás elnémult a nóta,
Darabokra tört a hegedű.
Ő az óta a világot járja,
Kezében a törött hegedű.
Oda jár ő minden áldott este,
hová szíve vágya kergeti.
És amikor nem hallja őt senki,
Ezt a nótát énekelgeti.
Refr.
Szállj, szállj szerenád!
Egy holdvilágos éjjen át.
Barna kislány azt dalolja:
Ablakában nem szól többé szerenád!
Országúton hosszú a jegenyesor
Országúton hosszú a jegenyesor
Hosszú a jegenyesor hazáig
Csizmám talpa százszor is lekopik, hej,
Százszor is lekopik, hej, odáig.
Nincsen pénzem a vonatra,
az sincs, aki haza hozatna,
Fáradt lábam estére hazatalál,
Nem messze van ide Kolozsvár.
Kiskertünkben, a bazsarózsa
Kiskertünkben a bazsarózsa virágzik,
a bokrétám egy leány kalapjáról
Egy leány kalapjáról hiányzik
Kár volt mennem belátom
Otthon a nyugtom úgy sem találom,
Fáradt lábam estére hazatalál,
Nincsen ide messze Kolozsvár
Piros pünkösd napján
Piros pünkösd napján imádkoztam érted,
Piros pünkösd napján vártam visszatérted.
Tele volt a határnyíló vadvirággal,
Vártalak a keresztútnál pünkösdi rózsával.
Mindhiába vártam, ősz is lett az óta,
Elhervadt már régen a pünkösdi rózsa.
/:Kacagó kis párom többé sosem hívlak,
Hisz a késő, fagyos télben jégvirágok nyílnak.:/
Ugye kicsi párom, mégis visszajöttél,
Nem a tavasz hozott, hanem a hideg tél.
/:Itt maradsz már nálam, s tavasz elmúltával,
Teleszórom az utadat, pünkösdirózsával.:/
Harangoznak a mi kis falunkban
Harangoznak a mi kis falunkban,
Édesanyám menjen a templomba.
Imádkozzon, s a jó Istent kérje,
hogy a fiát semmi baj ne érje
Valahol a messze idegenbe.
Túl a vízen nádfödeles kis ház,
Ablakában sírdogál egy kislány.
Ne sírj kislány lesz még jobb is meg lásd,
Ha majd egyszer viszontlátjuk egymást,
Csak még egyszer haza tudnék menni.
Arra kérem édes, jó anyámat
őrizze meg nékem a babámat!
Legyen virág mindig ablakába,
hazatértem szeretettel várja,
Ha eljön a boldogság órája
Most, hogy haza segített az Isten,
Olyan árva, olyan kihalt minden.
Az hagyott el, akit úgy imádtam,
Akiért én mindig haza vágytam.
Jobb lett volna messze idegenben.
Anyám szíve
Mindenkinek kínálgatom az én drága szívemet,
Ha egy kislány elfogadta, százszor mondta, hogy szeret,
De megunt és a sárba dobott, egyet rá is taposott,
A bolond szív csak akkor is, csak ő érte dobogott.
Öreg anyó megy az úton, haja fehér mint a hó
Felveszi a vérző szívet, százszor mondja, kis bohóc
De újra a sárba dobta, egyet rá is taposott,
De az a szív akkor is csak, csak ő érte dobogott.
Kínálgattam mindenkinek az én bolond szívemet,
Egy kislány el is fogadta, százszor mondta, hogy szeret.
Megunta a sárba dobta, egyet rá is taposott,
A bolond szív még akkor is csak ő érte dobogott.
Öreganyó jött az utcán, haja fehér mint a hó,
Felvette a vérző szívet, ne szenvedj te kis bohó.
Ölelgette betakarta, könnyes szemmel ráhajolt,
Édesanyám mennyországból földre szállott lelke volt.
EREDETI SZÖVEGE:
Kínálgattam mindenkinek az én bolond szívemet.
Egy kisleány elfogadta,százszor mondta hogy szeret.
Megunva a sárba dobta,egyet rá is taposott:
A bolond szív még akkor is csak ő érte dobogott.
Öreg anyó jött az úton,haja fehér mint a hó.
Felvette a vérző szívet,ne szenvedj te kis bohó!
Gyógyító írt tett a sebre,melybe patkószeg hatolt:
Édesanyám mennyországból földre szállott lelke volt.
Asztalosék kapufáját
Asztalosék kapufáját most kendőzik, cifrázzák a lányok,
Most viszik a mátkatálat, most kezdték rá húzni a cigányok.
Mostan jön a legényekkel a tiszteletes úr az alvégről,
Most hasad meg az én szívem, most lopják a napomat az égről.
Édesanyám arra kérem, menjen el a tiszteletes úrhoz,
Vigyázzon, hogy meg ne lássák, kerüljön le a kis kert kapuhoz.
/:Meg ne háborítsa őket, úgy súgja csak a fülébe csendben,
Ha azokat összeadta, jöjjön hozzánk s temessen el engem.:/
Azt mondják a Mennyországban
Azt mondják a Mennyországban égő mécses minden lélek,
S hogy valaki meghal akkor, ha egy mécses tövig égett,
Megüzenném Szent Péternek, hogy az én csöndes életem már nem élet,
És ha a szóbeszéd igaz, még ma éjjel oltsa ki az enyémet.
Azt mondják a Mennyországban, minden szívnek van egy fája,
S mikor egy szív szerelmes lesz, dúsan virul minden ága,
Tudok én egy szép legényről, kinél szebbet a Mennyország sem látott,
Meghalhatok mindhiába, mégse hajt a szíve fája virágot!
Bagaméri öreg hársfák
Elszakadtam a falumtól gyógyítani a szívem,
Azóta a kicsi falum nem hallotta hírem.
Kalapomnál hervadt virág, nem gyógyít meg ez a világ,
Másé lett az édes kicsi párom.
Bagaméri öreg hársfák siratják az álmom.
Öreg hársfás kicsi falum vissza sosem térek,
Annak a szép szőke lánynak szemébe nem nézek.
/:Kalapomnál hervadt virág, kegyetlen rossz, cudar világ,
Könnyeimet többé meg nem látja.
Te csak hullajtsd leveledet bagaméri hársfa.:/
Csak egy szál virágot
Csak egy szál virágot küldjél utoljára.
Búcsúzóul csak egy sort írjál hozzája.
/:Csak azt, hogy szerettél úgy ahogy én téged.
Aztán esküdj másnak örökre hűséget.:/
Amikor majd másnak esküszöl hűséget.
Akkor fog a szívem megszakadni érted.
/:Mikor szőke fejed ráborul vállára.
Az lesz az életem utolsó órája.:/
Búcsúzz el majd szépen
Búcsúzz el majd szépen édes, jó anyádtól.
Elibém úgy gyere, virág fakadáskor.
A házatok előtt, kaputokba várlak.
Elviszlek magammal kerti virágszálnak.
Így dalolt egy legény valahol egy lánynak.
Aztán búcsúzz majd el selyem pántlikádtól.
A lágykodó, hangos, piros kacagástól.
/:Nézd a páros fecskék házatok tornácán.
Mi is fészket rakunk a boldogság táján.
Így dalolt egy legény tavasz éjszakáján.:/
Kerek perec
Kerek perec, mondd, hogy szeretsz, és utána add ide a csókos piros szádat.
Vigye kánya, egy csók bánja: majd utána megbékítem az Édesanyádat.
Ha a szemed reám nevet, neked adom a szívemet, s nem cserélek senkivel a világon. A jó anyád elé megyek, s megkérem a kis kezedet, drága kis virágom.
Ördög adta kicsi barna, nem vágyom már a csókodra, csókos piros szádra.
Mert a szemed olyan kerek: ahányat lát annyit szeret, s intesz a jó szóra.
Gyöngykaláris a nyakadon, selyem csillog derekadon, rá se nézel már az emberfiára,
De én olyan legény vagyok, csalfa lányért nem búsulok,
nem járok utána.
Debrecenben voltam
Debrecenben voltam nagy erdőbe jártam
A mi kis padunkon ifjú párt találtam
Feléjük repesett örömmel a lelkem
Azt, hogy csókolóztak roppant helyeseltem.
Lábujjhegyen mentem tova az avarban
Dehogy is zörögtem, dehogy is zavartam
Hisz volt nékem is tavasz akácvirágzás is
Sepertem eleget seperjen már más is.
De szeretnék egyszer mindent elfeledni
Bánatok utcáján fütyörészve járni
Szeretném még egyszer csókolni a szádat
Aztán majd elmegyek, nem sírok utánad
De rongyos a kabátom, cipőm orra sáros
Nem sirat meg engem se falu se város
Kopott hegedűmmel a világot járom
Ország út széle az éjjeli szállásom
Amott jön két zsandár vasat ver kezemre
Nem loptam én pedig, világ életemben
Csak az az egy bűnöm, hogy korán lettem árva
Csavargónak élek ebbe a világba
De szeretném ha a lelkem
De szeretném ha a lelkem virágba borulna,
S minden szirma a te drága kis fejedre hullna.
Illatárja bejárná az egész mindenséget,
Amerre jársz,amerre lépsz,illatozó virágerdő bólintgatna néked.
De szeretném ha a lelkem álomba merülne,
S egy-egy csókos édes estén hozzád elrepülne.
Mese szárnyán odahozna amerre én járok,
Ahol annyi csillagtalan,bús éjszakán szüntelenül csak utánad vágyok.
Elsírom egy rózsaszálnak
Elsírom egy rózsaszálnak,
Hogy már vége van a nyárnak,
Most tudom csak, kinek hittem,
Meg ne verje, / ne büntesse az Úristen.
Elmúlt a nyár, jön a tél is,
Fáj a szíve egyszer mégis,
Mert akinek nincsen lelke,
Mindenért kár, / megvan az már úgyis verve.
Amikor az esti szellő
Amikor az esti szellő, átsuhan az alkonyodó tájon.
Amikor a két szemedet bevonja a simogató álom.
/:Akkor titkon szellő szárnyán, odaszáll a sóhajtásom hozzád,
Ablakodnál elsuttogom, a te régi legkedvesebb nótád:/
Amikor a piros hajnal csókot lehel minden kis virágra,
Amikor a nap sugára felragyog az ébredező tájra,
/:Akkor megyek tihozzátok, viszem a rét harmatos virágát,
Tudja meg az egész világ, szeretem a falu legszebb lányát :/
Amikor majd nem leszek már
Amikor majd nem leszek már, akkor tudd meg, hogy kivoltam néked,
Amikor majd a szívedet,száz tövissel tépi meg az élet.
Nem véd senki gonosz szótól, kővel dobnak,oszt nem lesz kinek fájjon,
Hazudtad csak a szerelmet, el is tűnt mint szép csillogó álom
De ha egyszer megtudod, hogy hütlenséged vitt engem a sírba,
Gyere ki a temetőbe, boruljál le a fejfámra sírva,
/:Ott mondd el, hogy megbántad már, hogy néked is fáj az a nagy vétked,
Akkor szívem a sír mélyén,mindörökre megbocsát majd néked.:/
Most van a Nap lemenőbe
Most van a Nap lemenőbe, kimegyek a temetőbe,
A holdvilágtól kérdezem, nem láttad-e a kedvesem?
Azt mondta, hogy látta, látta, egy mély sír magába zárta...
El van zárva a világtól, mint rab madár a párjától!
Kelj fel, kelj fel én kedvesem, Földről elszállt szerelmesem,
Beteg az én szívem tája, nincs harmatos gyógy ír rája.
||:Hulló levél, sárga levél, vigyen szerteszéjjel a szél!
Mondd el, künn a temetőben: most van a Nap lemenőben!:||
Száraz ágon bús gerlice turbékol
Száraz ágon bús gerlice turbékol,
Keresnék én szeretőt, ha tudnék hol.
Levetném ezt a gyászruhát, ezt a bút,
Vígan fonnék homlokára koszorút.
Ha benéznél ablakomon egy este,
Meglátnád a búbánatot lefestve.
Megláthatnád két halovány orcámat,
Meghallanád, mint sóhajtok utánad.
Sose tudtam eddig
Sose tudtam eddig, milyen szép az élet!
Mióta ismerlek, csak azóta élek.
Szívem a szíveddel lágyan összedobban,
Szeretlek, szeretlek, napról-napra jobban.
Lelkemről a múltat végképp letöröltem,
Édes, örök izzó nyár van körülöttem.
Az egész nagyvilág mámorító, szép lett,
Benned ölelem át a nagy mindenséget.
Tombolj vihar
Tombolj vihar, tépd a fákat,elvitték az én babámat.
Gazdag,nagy úr lett a párja,cifra palotába zárta.
Tombolj vihar, tépd a fákat,döntsed össze azt a házat!
A szívemet azt se nézték,azt is százszor össze tépték.
Tombolj vihar, tépd a fákat, elvitték az én babámat.
Gazdag, nagy úr lett a párja, cifra palotába zárta.
/:Tombolj vihar, tépd a fákat, /de/ mégse bántsad azt a házat!
Hiszen csak a szívem vérzik, bánatomat úgy sem érzik.:/
Tűzpiros rózsaszál
Tűzpiros rózsaszál nyílt egy kertben
Mézédes illatár volt a kelyhe
Aki csak arra járt, csodálkozva meg, megállt, mind azt mondta
Jaj, de szép, gyönyörű ez a rózsa
A rózsát az éjjel, jaj, letörték
Szívemet, a szegényt összetörték
Azóta egyre fáj, hiányzik a rózsaszál, nyugta nincsen
Verje meg tolvaját az úr Isten
Úgy szeretném elfeledni
Úgy szeretném elfeledni a sok édes boldog órát
a két karod ölelését piros ajkad égő csókját
azt a sok-sok piros rózsát, azt a sok-sok könnyes nótát
de szeretném elfeledni, hogy a szívem megrabolták
Elfelednék, eltemetnék mindent ami mesél rólad
a két szemed ragyogását, hazug könnyed, hazug szódat
/:de nem tudlak elfeledni, hozzád megyek úgy mint régen
én még azt is megbocsájtom, hogy te mindig hazudsz nékem!:/
Meg kell válni a falutól
Meg kell válni a falutól,
Faluban egy kis kaputól.
Kiskapuban rózsafától:
Falu legszebb leányától,
Falu legszebb leányától.
Felhős az ég, csillag sincsen.
Isten veled édes kincsem!
Nincsen eső, mégis ázok.
Jaj, de nehéz szívvel válok.
Jaj, de nehéz szívvel válok!
Szőke lány a rózsám
Szőke lány a rózsám, szőke lány,
Liliom szép arca halovány.
Aranyból van néki minden hajaszála,
Szebb lány a világon nincs nála.
Menyecske lett már a szőke lány,
Rózsa virul most a szép arcán.
Ha leánynak szép volt, menyecskének még szebb,
A csókja is százszor édesebb.
Hálás szívvel, tisztelettel
Hálás szívvel, tisztelettel
gondolok az édes, jó apámra.
Amiért oly jó volt hozzám,
sok-sok ezer köszönet és hála.
[:Hej, de sokszor megbántottam,
de sokat is dolgozott miattam.
jóságáért én cserébe
vissza neki,semmit sose adtam.:]
Fehér hajú édesapám,
legyen boldog, áldott minden lépted!
de sok gonddal, küzdelemmel,
fáradtsággal volt teli az élted.
/:Amit tettél:értem tetted,
én voltam a szemed drága fénye,
Számomra a nagyvilágon
nincsen olyan rendes ember mint te.:/
Messze van a kicsi falum
Messze van a kicsi falum, de a tornya mégis ide látszik.
Kis falumnak utcáiban az akácfa éppen most virágzik.
De szeretnék haza menni akáclomb közt megpihenni,várni,
De szeretnék harangszónál, valakire szív dobogva várni.
De szeretnék virágokból valamennyit egy csokorba szedni.
És egy kedves nyári estén ablakidba lopva odatenni.
/:Könnyeimmel megöntözném, megcsókolnék minden szál virágot.
És azután úgy mint régen, véled együtt járni a világot.:/
Álmodozz, álmodozz, Marika, Marika
Hófehér virágszál patyolatos ágyon,
Pihenő két szemén szendereg az álom:
Hová el sem érhet semmi földi vétek,
Ott játszanak véle kacagó tündérek.
Meg ne zavarjátok, fel ne rettentsétek.
Vigyen hímes mezőn az arany paripa,
Álmodozz, álmodozz, Marika, Marika.
Eljön majd az idő:a bimbó kipattan,
Vágy ébred a szívben, édes, olthatatlan,
Álom teli nappalt küldözget az élet,
S jaj annak a szívnek, amelyik felébred.
Soha meg ne tudja, soha meg ne érjed,
Neked szent maradjon az arany karika,
Álmodozz akkor is Marika, Marika.
Meg vasalva most visznek
Meg vasalva most visznek a vármegye házára
Ablakából rám tekint az alispán leánya,
Kék szeméből hull a könnye fehér kötőjére,
Én Istenem, minek is néz a szegény legényre
Ha még egyszer künn a pusztán betyár gyerek lennék,
Vad virágot, nefelejcset bokrétába kötnék,
S oda adnám az alispán kék szemű lányának
Azt se bánnám. ha az után fel akasztanának.
Ne gondold, hogy az őszi szél
Ne gondold, hogy az őszi szél csak a bánat felhőt hordja
Hogy a hulló sárga levél, emlékeztet a tavaszra
Az időnk egy örök kerék, egyszer öröm egyszer bánat
De, ha két szív úgy akarja, az örömnél mégis állhat.
Ősszel volt, hogy megláttalak, tudtam többé nem feledlek
Mint az árnyék rabod lettem, rabja a te két szemednek
A szívünkben a boldogság, és az öröm van azóta
Mert ne gondold, hogy az őszi szél, csak a bánat felhőt hordja.
Hogyha egyszer a szerelem
Hogyha egyszer a szerelem bekopogtat nálad.
Majd megtudod mi a sírás, keserűség, bánat.
Akkor te is a jőttömet napról-napra szívszakadva várod.
S te neked is az én nevem lesz az imádságod.
Dobjad el a büszkeséged hajoljál le hozzám.
Hallgasd meg a könyörgésem, simítsd meg az orcám.
/:Mutasd meg, hogy a szívemnek ti felétek merre van az útja.
S leborulva, porba hullva boldog leszek újra.:/
Írom a levelem
Írom a levelem Balogh Máriának,
Csongorád vármegye legszebb virágának.
Ki vagyon fizetve billogja ,pecsétje,
Adják tisztelettel a saját kezébe,
A saját kezébe.
Hej, kedves kis angyalom mit is tudnék írni?
Mikor rád gondolok, jobb szeretnék sírni.
/:Magas a kaszárnya, száz szoba van benne,
De az én bánatom mégse fér el benne,
Mégse fér el benne.:/
Itt hagyom a falutokat
Itt hagyom a falutokat nemsokára,
Elmegyek én ti tőletek más határba.
Csillagtalan sötét éjjel,
Megyek hozzad búcsút venni,
Hogy a könnyem meg ne lássa soha senki.
Ha elmegyek, ne mondjatok rosszat rólam,
Kártevője én senkinek sose voltam.
/:Te se vethetsz a szememre,
Egyéb hibát, nagyobb vétket
Csakis azt, hogy szerettelek s hittem néked.:/
Jégvirágos hideg tél volt
Jégvirágos hideg tél volt, mikor megismertelek!
Rózsa sem volt, nóta sem szólt, mégis megszerettelek!
Nem tavasszal jöttél hozzám, a lelkembe mégis májust hoztál!
Melletted oly szép az élet, áldjon meg az Isten téged,
Maradj az én rózsám!
Akácfa virágos nyár volt, mikor elvesztettelek!
Ölelkezve, csókolózva, más karjában leltelek!
/:Elátkoznom kéne téged, de én inkább megbocsájtok néked,
Büszkeségem sutba vágom, gyere vissza rosszaságom,
Meghalok teérted.:/
Kéket nyílik a nefelejcs, nem sárgát
Kéket nyílik a nefelejcs, nem sárgát,
Mért tagadtad, hogy én jártam tehozzád.
Cifra szűröm szemtanúja:
Hányszor voltál a vállamra borulva.
A vállaimra ráborultál s zokogtál,
Ajkaimról forró csókokat raboltál,
Esküdöztél égre-földre,
Hogy hű leszel mindörökre: s megcsaltál.
Minket Isten nem egymásnak teremtett,
mért is adott a szívünkbe szerelmet
jobb lett volna messze távol
Hírt sem hallani egymásról soha sem
Kiszakadt a cifra szűröm közepe,
Mivel takarlak be babám az este
van nékem egy másik subám,
Azzal takarlak be babám, ha esne.
Kéket nyílik a tavaszi nefelejcs
Kéket nyílik a tavaszi nefelejcs,
olyan mint a szemed párja,
Két szép szemed soha máson ne felejtsd,
ne szoktasd a kacsintásra.
Édes rózsám, ha szeretnél igazán,
megbecsülném a hűséged,
Boldog lennék veled mindig ezután,
holtomiglan csakis véled.
Fészket rak már eresz alatt a madár,
hű párjának meleg fészket.
Ha a szemed mindig ide-oda jár,
nem lehetek boldog véled.
Akkor pedig le is út, fel is út,
mehetsz jobbra én meg balra,
Látod babám, előbb-utóbb idejut,
akinek a szíve csalfa.
Kék a szeme,tengerkék a szeme az én babámnak
Kék a szeme,tengerkék a szeme az én babámnak,
Úgy néz vele,ellenállni nem tudok a varázsnak...
/:Huncut betyár! Tudja jól,hogy egyre jobban imádom!
Gólya madár! Mért is hoztad ilyen szépnek a párom!:/
Szőke haja,angyalszöke haja van a babámnak...
Édes szava,néha olyan szelíd,mint az anyámnak.
/:Jaj,de nagy kár! Hogy szerelme,mint a tenger hullámzik!
Gólya madár!Büntesd meg,ha vélem is csak cicázik!:/
Kóbor őszi széllel
Kóbor őszi széllel hozzád száll a lelkem,
Rád gondolni én már szinte nem is mertem.
Nem akartam többé emlékekből élni,
Gyógyult bánatokat nem szabad feltépni,
Nem szabad feltépni.
Én rabod maradtam, te a másé lettél,
Mégsem kaptál annyit, amennyit vesztettél.
Engem szerelemmel áldott meg az élet,
Téged azzal büntet, hogy elvette tőled,
Mindent elvett tőled.
Kétszer nyílik az akácfa virága
Kétszer nyílik az akácfa virága,
Szerettelek galambom, de hiába.
Megbánod még, visszasírsz majd engemet,
De szívemnek kétszer nyílni nem lehet!
Sose tudtam a fejemből kivetni,
Hogy is tudtam én egy csalfát szeretni.
Azt szerettem, aki megcsalt, kijátszott,
Az igaz szív mindig egyszer virágzott.
Kit gyászol a fecskemadár
Kit gyászol a fecskemadár, olyan búsan mért csicsereg az ágon?
Engem sirat, engem gyászol, nincs én nálam árvább a nagy világon.
Gondőrhajú szép szeretőm hűtlenné lett, elszerették éntőlem,
Sirass, sirass fecskemadár, Isten tudja, mi lesz most már belőlem.
Nagy a világ, elbujdosom, hírt se hallasz barna babám felőlem,
Megöl engem a szerelem, ha meghalok fecske legyen belőlem.
/:Rozmaringos ablakodon tűrd meg babám magányos kis fészkemet,
Hadd kérdezzem reggel, este:mért ölted meg a hűséges szívemet.:/
Ki tanyája ez a nyárfás?
Ki tanyája ez a nyárfás?
Nem hallik be' a kurjantás!
Vagy alusznak, vagy nem hallják,
Vagy talán nem is akarják!
De egy kislány meghallotta
Az anyjának mindjárt mondta
Kelljen fel hát édesanyám,
Búcsúzni jött az én rózsám!
[Nem zörög a zúgó malom,
Mert a zúgását nem hallom.
Talán beteg a molnárja,
Szerelem a nyavalyája.
Kis falu a Dunántúlon
Kis falu a Dunántúlon,ahova én mindig visszavágyom,
Ahol boldog gyermekkorom ,ködbe vesző emlékeit látom.
Ott,ahol az ablakokban égő piros muskátli virágzik,
Ott,ahol a jó bort termő szelíd dombok lankás háta látszik.
Beszédesek az emlékek,bevésődtek a lelkembe mélyen,
Gondolatom ott jár most is,túl a Dunán,egy virágos réten..
/:Az lesz majd a boldog óra,amikor én újra viszontlátom,
És azt,aki régen vár rám,végre ismét két karomba zárom.:/
Mikor ezt a kislányt megismertem
Mikor ezt a kislányt megismertem,
Nem gondoltam, hogy úgy megszeressem!
||:Súgják a fülébe: majd meghalok érte,
Csak még egyszer nézzek a szemébe!:||
Amott arra lassan, lassan pirkad,
Rózsás arccal kel fel,kel fel a Nap.
||:A napfény súgára besüt a szobába,
Csókot hint a rózsám ajakára!:||
Nem hiszek a szerelemben
Nem hiszek a szerelemben, hogy örökké tartson
nem hiszem, hogy sírig tartó mennyországot adjon
nem hiszek én senkinek már ezen a világon
mert a hűség fehér holló, mozdulatlan napraforgó
délibábos álom!
Amíg hittem boldog voltam, de hitem már nincsen
pedig aki hinni nem tud boldogsága sincsen
addig hisz az ember lelke rózsás szerelemben
míg az Isten valakivel, hazug szóval, csalfa szívvel
nagyon meg nem verte!
Ne gondold, hogy az a tavasz
Ne gondold, hogy az a tavasz amikor a rózsa nyit az ágon,
Fű, fa, virág újra zöldül, dalos madár csicsereg a fákon,
Ne gondold, hogy az akácfa csak tavasszal bontogatja szirmát.
Az a tavasz amikor a szív a szívnek megtalálja titkát.
Amikor egy ablak alatt elsétálgatsz Isten tudja hányszor,
Amikor a kéz a kezet, lopva, titkon megtalálja százszor,
Amikor a rét virágát valakinek letépnéd egy szálig,
Az a tavasz, amikor egy asszony neve imádsággá válik.
Nem érdemes sírni,
Nem érdemes sírni, ha gyötör a bánat
csak kacagnak rajtad, ha könnyezni látnak
szegény árva szívem nem lesz úgyse könnyebb
hiszen olyan kevés ember értené a könnyem
Fehér őszi rózsát kaptam tőled nem rég
minden boldogságom ez a kicsi emlék
búcsúzót sem adtál, úgy hagytál el engem
nem érdemled meg a könnyem nem szerettél engem!
Ne mondja senkinek
Ne mondja senkinek, hogy nem szeret engem!
Azt se, hogy kerüljük egymást mind a ketten,
Hiába tagadjuk, várjuk mégis, mégis,
Hogy egymást láthassuk, maga is meg én is.
Beszélnek sok mindent, kósza hírek járnak,
Akadt más szeretőm, de még több magának.
Beszélnek, fecsegnek, így szokás ez nálunk,
De mást mond a szívünk: soha el nem válunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése